Diósgyőri vár. Hárítás, magyarázkodás, hallgatás után, Kiss Jani rátolná a szXrt Miskolcra

Hárítás, magyarázkodás, hallgatás –

Hat szakértői véleményt emleget a városvezetés, holott egy is elég lenne – mondja dr. Kiss János. A fideszes országgyűlési képviselő szerint a felújítás plusz munkáinak forrását a városházának kellett volna előteremtenie, de bárhogy is lesz, a vár meg fog újulni, fel fog épülni.

A városháza szerint az Ön dolga lenne újabb két milliárd forintot szerezni a diósgyőri várhoz, mert statikai megerősítésére van szükség. 

A valóság ezzel szemben az, hogy ez pontosan a városvezetés dolga lenne, csak éppen nem tudják elintézni, ugyanis másfél éve nem képesek előre lépni a finanszírozás ügyében.

Ezt a kétmilliárd forintos kiadást csakis a kormány állhatja?

Dehogyis. Ezt elsősorban a miskolci költségvetésnek kellene állnia, de ebbe az irányba semmilyen lépést nem tett a városvezetés. Helyette inkább a kormányra várnak, hogy fizessen helyettük. Országgyűlési képviselőként persze mindent megteszek, hogy segítsek a kormánynál, de amíg a városvezetés nem volt képes bemutatni egy megfelelő igazságügyi szakvéleményt, addig lehetőség sem volt érdemben a kormányhoz fordulni. Az már egy másik kérdés, hogy a szükséges munkákat kormányzati póttámogatás nélkül is megrendelhette volna az önkormányzat, ehhez minden joga megvolt, csak egy belső átcsoportosításra lett volna szükség. De ez is elmaradt, végül emiatt a teszetoszaság miatt leállt az egész építkezés.

Dr. Kiss János szerint a városvezetésnek nem kellett volna hat szakvéleményt beszerezni, csak egyetlen egyet
Fotó: Ádám János

A városháza szerint ők elvégezték a munkájukat, már hat szakértői véleményük is van. 

A baloldali városvezetés szinte dicsekszik, azzal, amiről inkább hallgatnia kellene. Ugyanis pont az a baj, hogy nem kellett volna hat szakvéleményt beszerezni, csak egyetlen egyet. De annak időben kellett volna elkészülni és olyan minőségben, hogy a kormány elé lehessen vinni már réges régen. Másfél év után azt mondja a balodali városvezetés, hogy a hatodik szakvélemény már rendben lesz. Bízom benne, hogy ez tényleg így van, mert a háború miatt egyre nehezebb forrást szerezni a projektekhez. Remélem nem futunk ki az időből a városvezetés másfél éves tötyörgése miatt.

Mikorra lesz kész a vár? 

Ezt most senki nem tudja megmondani. 

boon.hu