Több, mint 500 embert hurcoltak el Miskolcról egy kényszermunkatáborba, köztük sok gyereket. Örökre az emlékünkbe vésődhetett 1952.
Fotó. Ez már a 70-es évek
Miskolc legsötétebb napja alkalmából tartott megemlékezést kedden az Éltető Lélek Alapítvány és a Magyar a Magyarért Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. Köszöntőt Holndonner Ferenc, az Éltető Lélek Alapítvány kuratóriumi elnöke és Várhelyi Krisztina, az Éltető Lélek Alapítvány alapító tagja mondott, a részletekről a Minap.hu számolt be.
„Vannak miskolciak, akik nem engedik, hogy a feledés homálya burkolja be azt a sötét éjszakát, amikor a családokra rárúgták az ajtót, akik között kiskorúak is voltak. A hortobágyi Borsos tanyára vitték őket, ahol hónapokon-éveken át emberhez méltatlanul hodályokban laktak, disznóólakban éltek. Egyik óráról a másikra elvették vagyonukat, megsemmisítették egzisztenciájukat, nemkívánatos elemként bélyegezték meg őket – emlékeztetett Várhelyi Krisztina.
Az ÁVH által irányított műveletet a legnagyobb titoktartás és szervezettség jellemezte. A végrehajtó szervek válogatás nélkül deportáltak egész családokat, sokszor az éjszaka közepén, csak néhány percet, esetleg órát hagyva a készülődésre. „Miskolcon 1952. június 25-én éjfél és hajnali 3 óra között történt a kitelepítés. Három óra alatt 550 embert vittek el a városból úgy, hogy reggel senki nem tudta, hogy itt voltak. A vagonírozás Miskolcon a Gömöri pályaudvaron, Sajószentpéteren, Sajóecsegen, Hernádnémetiben és Nyékládházán volt. Egy vagonban két családot szállítottak el. Mindennek nyomát az újságokban, a levéltárakban hiába keressük”- idézte fel Holopcev Péter történész.
Há’mer nem emlékszenek 😂🤣😁 Dobrevgrád városa még egy sírhelyet sem adott
” A szovjet város- és körzetparancsnokokkal már ő tárgyalt a továbbiakról. Megalakította a Nemzeti Bizottságot, amely a város vezető, minden pártot egyesítő politikai szerve volt. Tavaszra a közigazgatás már normálisan működött, a város magához csatolta Diósgyőrt, Hejőcsabát és Tapolcát. Gálffy rendkívül sokat vállalt magára a munkából, motorja volt az újjáépítés elindításának. A hároméves, majd az ötéves terv helyi dokumentumait az ő irányításával dolgozták ki. Munkáját kormányzati szinten is elismerték, 1948 januárjában a Magyar Köztársasági Érdemkereszttel tüntették ki. A kommunista rendszer vadhajtásai meg a szigorú munkarend megviselte az egészségét, és 1949. február 1-jén, 55 éves korában szívbetegségre és idegkimerültségre hivatkozva lemondott funkciójáról, s nyugalomba vonult. Az új polgármester Tóth Dezső lett.
A hatalom azonban nem volt hálás neki, előbb államosították a magánvilláját, majd 1952. június 23-án éjszaka rájuk törtek, és feleségével együtt, erőszakkal kitelepítették a hortobágyi Borsós-tanyára. Az éhezés, fagyoskodás, kényszermunka mellett a legnagyobb kín az volt, hogy senkivel, még saját családjukkal sem érintkezhettek. …..fiuk is csak veszélyes, kalandos körülmények között látogathatta meg őket karácsonykor pár órára. Csak 1953. szeptember 15-én térhettek haza, több mint 7250 sorstársukkal, amnesztiával. Házukat azonban addigra teljesen kifosztották és feldúlták, úgyhogy csak egy kis szobát tudtak bérelni egyik környékbeli faluban. Gálffy a közélettől teljesen visszavonult, de az 1956-os forradalom alatt, október 30-án városi küldöttség ment érte, s megválasztották a november elején megalakult Miskolc Nemzeti Bizottság elnökévé, titkára Tóth Dezső lett. A forradalom bukása után – az átélt sok viszontagság betegségét elsúlyosbítva –, s bár a számonkérés elkerülte, 1957 júniusában elhunyt. A Deszkatemplom temetőjében helyezték örök nyugalomra a református egyház által fölajánlott sírhelyen.
Miskolc város 2013. évi ünnepén posztumusz díszpolgári címet adományoztak számára.”
Ja, és erre sem emlékeznek:
„XXXXX László szakmai életrajza
2005-2006: GKM főosztályvezető (Kohéziós Alap infrastrukturális nagyprojektek főosztálya)
2005: Óbuda-Újlak Beruházásszervező és Fővállalkozó Rt., igazgató, környezetvédelmi iroda
2003-2005: ERSTE Bank Hungary Rt., igazgató, önkormányzati üzletág, EU-s támogatások
1999-2003: Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, nemzetközi támogatások főosztály vezetője
1997-1999: Nemzetközi Privatizációs Tanácsadó Kft., (alapította: ÁPV Rt.), ügyvezető igazgató
1996-1997: ÁPV Rt., ügyvezető igazgató, vagyonkezelési ügyvezető igazgatóság
1995-1996: ÁPV Rt., ügyvezető igazgató, kohászati és alapanyagipari ügyvezető igazgatóság
1993-1995: ÁV Rt., ügyvezető igazgató, ipari portfolió (kohászat, feldolgozóipar, vegyipar, gyógyszeripar, márkavédelem)
1993: Ipari és Kereskedelmi Minisztérium, főosztályvezető-helyettes, alapanyagipari főosztály (kohászat)
1977-1993: Mechanikai Technológia és Anyagszerkezettani Intézet, egyetemi tanársegéd/adjunktus (anyagszerkezettan, fémek technológiája, hegesztés, hőkezelés, robottechnika; oktatás, kutatás, vállalati K+F)
………..
„A testület előző, június 14-i ülésére meghívták Suchman Tamást, a Horn-kormány privatizációs miniszterét, aki az ülésen nem jelent meg. A volt miniszter a bizottsághoz intézett levelében közölte: privatizációs miniszterként a kilencvenes évek közepén a magyar cementgyárak privatizációs ügyletét érintő érdemi tárgyalásokban nem vett részt.
XXXXX László, aki Suchman beosztottjaként a cementipar privatizációjáért volt felelős az ÁVÜ-nél, illetve az 1995 elején megalakult ÁPV Rt.-nél, a bizottság előtt hasonlóan nyilatkozott. Elmondta: valóban részt vett a Hejőcsabai Cementgyárral kapcsolatos privatizációs döntés előkészítésében, ám a részletekre hat év távlatából nem tud visszaemlékezni.”