Kokain-bukta. A miskolci felső ötezernek van oka az idegességre…

Rajtaütés: kokainos vonalat számoltak fel Miskolcon

 

Három díler és három fogyasztó ellen indított büntetőeljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) miskolci osztálya. A rajtaütéssel több mint ezer adag kábítószer piacra kerülését akadályozták meg. A különböző típusú drogok feketepiaci értéke meghaladja a 8 millió forintot.

A KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály miskolci osztálya aprólékos felderítőmunka révén azonosított egy kábítószerek kereskedésével foglalkozó bűnbandát. Elfogásukra a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztály munkatársaival közösen szerveztek akciót, ami június 16 és 19. között zajlott.

Elsőként az egyik vásárlót fogták el az egyik miskolci utcán pár perccel azt követően, hogy 6,3 gramm kokaint adott át neki a díler. A nyomozók ezt az általa használt gépkocsi középső konzoljában találták meg.

Másodjára a díler, O. Attila és egy újabb miskolci fogyasztó kezén kattant a bilincs. Bár a vásárló a drogot eldobta, az mellette landolt a fűben, mikor elfogták: 13 g kokain és 15 g marihuána.

Az akció után a díler miskolci lakását is átkutatták a nyomozók, ahol összesen 618 g marihuánát, 158 g kokaint, 112 g hasist, valamint 23 ecstasy tablettát, illetve 870 ezer forintot foglaltak le. A férfinak esélye sem volt tagadni, hogy egy cégben lévő ügyvezetői ténykedése mellett drogkereskedelemmel is foglalkozik.

A rajtaütés O. Attila két felső kapcsolatának elfogásával folytatódott. N. Martint Alsónémediben, míg Sz. Imrét Budapesten kapták el a nyomozók. N. Martin munkahelyi öltözőszekrényéből kábítószerrel szennyezett fémtál és digitális mérleg került elő, míg Sz. Imre fővárosi lakásához tartozó pincéből 32 gramm marihuána. Ennek a csomagolása ugyanolyan volt, mint annak a kábítószernek, amit O. Attilától foglaltak le a nyomozók. Így nem volt kérdés, hogy a két férfi kapcsolatban áll egymással.

Az akciósorozat utolsó állomása H. Máté miskolci lakása volt. A férfitól a nyomozók 18 gramm kokaint foglaltak le. Ez a drog O. Attilától származott. Ezenkívül a lakásban találtak egy golyós, illetve egy sörétes lőfegyvert, valamint az ezekhez tartozó lőszereket is. Tekintve, hogy a lőfegyverek tárolását nem erre a címre adták ki, és a tárolásuk nem volt rendeltetésszerű, ezért azokat a lőszerekkel együtt a nyomozók lefoglalták, majd a Miskolci Rendőrkapitányság Idegenrendészeti Osztályának továbbították a további intézkedések megtétele okán.

A nyomozás az illegális bizniszben részt vevő esetleges további tagok azonosításával tovább folyik, így nem kizárt, hogy a gyanúsítotti kör a jövőben bővülni fog.