Skip to content

Bezár a miskolci Flipper Gyár

Bezár a miskolci Flipper Gyár
Korábban írtuk.

Hatvani Olivér miért használja még mindig a hivatali autót? A flippergyár előtt parkol. A nap kommentje

Hatvani Olivér miért használja még mindig a hivatali autót?
A flippergyár előtt parkol

Bezár a miskolci Flipper Gyár

“A flippergolyó zabolátlan, mint a rockzene!” Ezzel a szöveggel búcsúzott a népszerű hely, hétfőn a vendégeitől egy Facebook-bejegyzésben.

A Papszer utcán található Flipper Gyár 2019-ben nyitott és hangulatában a 80-as évek Amerikáját próbálta megidézni. A belső tér dekorációja többnyire kosárlabdás, valamint más amerikai sportcsapatokhoz köthető dísztárgyból állt. Rendszeresen tartottak partykat, zsúrokat, klubkoncerteket, valamint tematikus esteket. A flipperek mellett teret kaptak olyan játékok is, mint a gombfoci, az asztalon játszható jégkorong és a klasszikus arcade gépek. Ezeket egyaránt szerették a gyerekek és a felnőttek.

A bejegyzésben nem közölték a bezárás okát, azonban azt leírták, hogy nem fognak visszatérni ahogyan a magyar népmesék hősei. A kommentelők egyöntetűen hiányolni fogják a helyet. Volt, aki azt írta, hogy Miskolc, de egész Borsod egyik legegyedibb helye szűnik meg ez által. Mások csak sajnálatukat fejezték ki a bezárás hírével kapcsolatban.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



3 Comments

  1. Névtelen
    2023.06.29. 19:32

    Egy lepra hellyel kevesebb, helyes

    3
    6
    • Névtelen
      2023.06.29. 21:05

      Egy agymosott fogyatékos ember kommentjével több.

      4
      2
      • Névtelen
        2023.06.30. 08:34

        Muszáj volt a fogyatékosságod napvilág előtt közhírré tened 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük