Nélküled.  Nyári turnéjuk főtámogatója a Szerencsejáték Zrt, úgyhogy jó látni, hogy a turnéjukat is mi fizetjük
 
Sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy a Petőfi zenei díjátadón Tóth Gabi lett az év énekesnője, az Ismerős Arcok pedig az év zenekara, úgyhogy azt gondoltam picit a mélyére nézek a témának. Mivel Tóth Gabi a NER nagyasszonya, aki magamutogató zsűritagból hírtelen a matyóhímzés, a kalocsai minta és a szent keresztényi élet nagykövete lett, őt senkinek sem kell bemutatnunk, de érdemes egy kis időt szánnunk az Ismerős Arcok zenekarra.
Kik is ők, miért kaphatták ők a díjat, mi is az a teljesítmény, aminek köszönhetően ebben az évben nem akadt náluk jobb zenekar kis országunkban?
A könnyűzene műfajában akkor számít egy zenekar sikeresnek, ha sokan vannak a koncertjein, sokan hallgatják meg a zenéit, kultikus helyeken léphetnek fel és nagy slágerekkel rendelkeznek.
Idei Petőfi díjas zenekarunk egyetlen ismert száma a Nélküled, amit 2007-ben adtak ki, ezelőtt 16 évvel. Egy slágerük tehát valóban van, ezen felül azonban nem rendelkezik a zenekar említésre méltó dallal, ha az ember beletúr a Youtube és a Spotify lejátszási számokba, akkor még a Szívemben tudlak című számukat lehet megemlíteni, de ezen felül nuku.
Ha az ember felmegy a zenekar oldalára, elsőként az jön szembe, hogy nyári turnéjuk főtámogatója a Szerencsejáték Zrt, úgyhogy jó látni, hogy a turnéjukat is mi fizetjük. Na de melyik nagy fesztiválon lépnek fel idén? Sziget, Strand, EFOTT? Nem éppen, de június hónapban fellépnek Sokorópátkán, Ludányhalásziban, Berettyóújfaluban, Újhartyánban, Tarpán, Kalotaszentkirályon, Párkányban és Somogyváron is. A NER fesztiválján Tusványoson természetesen ott lesznek, emellett egyedül budapesti Barba Negrás koncertjüket lehet értékelhetőnek nevezni, azonban a Facebook tanulsága szerint összesen 62 fő jelezte, hogy ott lesz ezen a koncerten, ami 999 forintos, szinte ingyenes jegyár mellett elég gyenge teljesítmény.
Spotify-on havonta 40.562 hallgatóval rendelkeznek, ebben ugyebár az is benne van, aki egyszer beteszi egy házibuliban a Nélküledet. Összeshasonlításképpen a Budapest Parkot megtöltő Carson Coma esetében ugyanez a szám 220.514 fő, míg a Halott Pénz esetében 301.830 egyedi hallgató.
Hogy miért nem azok a zenekarok nyerték meg ezt a díjat, akik a legnagyobb és legjobb klubokon és fesztiválokon teltházas koncerteket adnak? Hogy miért nem azokat díjazta a kormány, akiket egy ország hallgat? Carson Coma, Halott Pénz, Punnany Massif, Kispál és a Borz, Ivan & the Parazol, Valmar, Wellhelo, Margaret Island, Tankcsapda, Bagossy Brothers Company, Bohemian Betyars, 30Y, Hiperkarma, Irie Maffia, Quimby, Blahalouisiana, Elefánt, Belga, Follow the Flow, Supernem, AWS, Aurevoir. Ez csupán néhány zenekar, amelyek közül lehet, hogy sok nem tetszik neked, de ők az elmúlt év alapján mind jobban megérdemelték volna a díjat, mert valóban vannak slágereik, valóban van közönségük és nem csupán a rendszer csecsén élősködnek.
A magyar zene és kultúra nagyon sokszínű, értékelni kellene, köszi, hogy vagytok!