A maffia rabolhatta el az ikertestvérét egy miskolci nőnek, 50 éve keresi

 

Szegeden születtem 1966-ban, ikerként, de a testvéremet édesanyánk kezébe sem adták. Elvitték, majd pár óra óra múlva közölték, hogy meghalt, de a testét sosem kapták meg a szüleim.

– mondja a Blikknek a Miskolcon élő Márta Elzita, akinek az édesanyját azzal nyugtatta az orvos, hogy koncentráljon a másik gyerekre, örüljön, hogy él. Azt is mondták a nőnek, hogy ilyenkor nem szokás kiadni a testet, de erre nemcsak, hogy a szülés után, hanem soha nem került sor.

A nő azután jelentkezett a lapnál, miután elolvasták a szerbiai kórházmaffiáról szóló cikküket. Szerbiában mintegy kétezer gyermeket raboltak el a kórházi személyzet tagjai és a közvetítők, a hálózat már régóta, 1950 óta működött. A szerb elrabolt újszülöttek Németországba vagy valamelyik skandináv országba került. A gyerekekért anno 15 millió forintnyi összeget fizethettek. Elzita úgy gondolja, hogy az ő testvérével is hasonló történhetett.

Azokban az időkben nem lehetett az orvosnak ellentmondani, ma már biztosan másképp lenne. A 90-es években pletykáltak arról, hogy a szerb határ menti szegedi orvosok is benne lehettek az üzletben, de aztán nem hallottunk róla semmit többé

– mondta a lapnak a nő, akinek a családja 50 éve kételyek között él.