A Wagner zsoldoshadsereg vezére bevette Rosztovot, és bejelentette, Moszkva felé indulnak, hogy elkapják és megbüntessék az orosz katonai vezetőket. A védelmi minisztérium szerint ez puccs, Prigozsin szerint csak igazságmenet. Putyin szerint ez hazaárulás.

Most érkezett

A Nemzeti Gárda lojalitása kulcskérdés

 

A brit védelmi hírszerzés szerint „szinte biztos”, hogy a Wagner-csoport Moszkva felé akar előrenyomulni. Mivel szinte semmi jele a biztonsági erők és a zsoldoscsoport közötti konfrontációnak, úgy tűnik, hogy az állami biztonsági szolgálatok „engednek a Wagnernek”.

„Az elkövetkező órákban az orosz biztonsági erők, és különösen az orosz Nemzeti Gárda lojalitása kulcsfontosságú lesz a válság alakulásának alakulása szempontjából” – írják. (via Medusa)

 

 

Percről percre

Sorrend megfordítása
12

Putyin hívta Lukasenkát

 

A fehérorosz elnököt informálta a kialakult helyzetről.

 

Tverben és Kalinyingrádban is kihirdették a nyilvános rendezvények elhalasztását

Voronyezs, Lipeck és Tula után már a Moszkva melletti Tverben és a kalinyingrádi orosz exklávéban is kihirdették, hogy nem tartják meg a hétévégére tervezett nyilvános rendezvényeket.

A Wagner azzal vádolja Putyint, hogy ő robbantotta ki a polgárháborút

Egy-két degenerált nyugdíjba küldése helyett inkább meghúzta a polgárháború ravaszát – közölte a Wagner Telegram-csatornáján, miután Putyin beszédében az árulók megbüntetésére szólított fel. „Néhány áruló életét 25 ezer hős fölé helyezte. Hogy ki a gonosz ebben a konfliktusban, az már nyilvánvaló. A győzelem a Wagneré lesz” – jelentették ki.

A Wagner szerint 180 orosz katona megadta magát nekik a Voronyezsi területen

A zsoldoscsapat Telegram-csatornáján közölte, hogy a hadsereg a felső vezetésétől eltekintve velük szimpatizál és ezt bizonyítandó azt is hozzátették, hogy a Voronyezsi területen 180 orosz katona tette le a fegyvert előttük, mert nem akartak harcolni ellenük.

Egy orosz Telegram csatorna szerint a wagneristák lelőtték három helikopterét a hadseregnek

Két Mi-8 és egy Mi-35-ös helikoptert lőttek le állítólag a Wagner-fegyveresei az M4-es autópálya fölött a Fighterbomber nevű orosz Telegram-csatorna szerint. Mivel a Wagner konvoj a polgári járművek közé sorolva halad, ezért a helikopterek nem mertek rájuk tüzet nyitni.

Putyin egyetlen egyszer sem nevezte meg Prigozsint a beszédében

Arra láthatóan ügyelt az orosz elnök, hogy egyetlen egyszer se nevezze nevén Jevegnyij Prigozsint, miközben az árulókról mennydörgött. Persze ennek okát egyelőre csak találgatni lehet. Óvatosan nyitva hagyott menekülőút? A totális megvetés jele? Egyelőre bármi elképzelhető és a legnagyobb valószínűséggel a puccs eredményétől függ, hogy az elnök az előbbi két opcióból végül melyiket választja majd.

Prigozsin politikai ambíciói húzódhatnak meg a konfliktus hátterében

 

Jevegnyij Prigozsin Wagner-vezér konfliktusa nem újkeletű az orosz védelmi minisztérium vezetésével. Először a Bahmut ostromába belebonyolódott zsoldossereg vezetője azzal vádolta meg Sojguékat, hogy szándékosan nem látják el lőszerrel az embereit, majd egyre gyakrabban lehetett találkozni a Sojgu védelmi miniszter és Geraszimov vezérkari főnök inkompetenciáját taglaló Prigozsin dühkitöréseivel.

Szerinte a fenti kettős a felelős azért, hogy a katonaság képtelennek bizonyult az ukránok ellenállásának letörésére. S miközben a Wagner-vezér azt állítja, hogy hajlandó lesz magát alárendelni a hadseregnek, olyan feltételeket szabott, amelyek teljesen elfogadhatatlanok Sojguék számára.

Míg korábban valamennyi elemző úgy vélekedett, hogy a Putyin hívének és emberének számító Prigozsin – aki gondosan ügyel arra, hogy ne bírálja közvetlenül az államfőt – nem akar politikai szerepet vállalni, most már többen akadnak, akik szerint a Wagner-főnök kezd „önálló életre kelni”.

Miután a Levada Központ nevű független elemző intézet májusban felvette Prigozsint a politikusok népszerűségi listájára, az már az első hónapban elérte Dmitrij Medvegyev volt államfő, illetve a kommunista pártvezér, Gennagyij Zjuganov mutatóját.

 

Még egy tartományban tiltották be a nyilvános rendezvényeket

 

Mint korábban írtuk, a Voronyezsi területre már benyomultak a wagneristák, a tőlük északra, a Moszkva felé vezető úton található Lipecki területen is elrendelték a tömegrendezvények betiltását. A lipeckiek döntését követte most a moszkvai úton utánuk következő Tulai terület is. Közben Moszkvában a hétvégére tervezett iskolai érettségi banketteket és ballagásokat is betiltották.

 

Újabb nagyvárost szálltak meg

A Reuters úgy értesült, hogy a Wagner fegyveresei megszállták Voronyezst is, ami azt jelenti, hogy Rosztov-na-Donu után a már a második tartományi székhely hullott az ölükbe a Moszkvába vezető úton és mindeközben érdemi ellenállást senki sem fejtett ki velük szemben.