Pucs Putyin ellen. A  Wagneresek lehet, hogy bevonultak Rosztovba

„Antiterrorista intézkedéseket” vezettek be Moszkvában, miközben a Wagneresek lehet, hogy bevonultak Rosztovba

Kaotikus éjszaka volt Oroszországban, miután péntek este a Wagnert vezető zsoldosvezér, Jevgenyij Prigozsin gyakorlatilag hadat üzent a védelmi minisztériumnak. Nem sokkal később az FSZB közölte, hogy nyomozást indítottak Prigozsin ellen. A Wagner vezetője arról is beszélt, hogy az orosz hadsereg légicsapást mért a Wagner bázisára, és sok embert megöltek, de ezt egyelőre semmilyen független forrás nem erősítette meg.

Prigozsin az éjszaka során hangfelvételekkel üzent, ezekből annyi derült ki, hogy a wagneresek elmondása szerint behatoltak az Oroszország déli részén fekvő Rosztov városába, és bár azt közölte, hogy nem katonai puccsot hajt végre, de utalt arra s, hogy 25 ezer fős csapatával Moszkvába tart a védelmi minisztérium ellen, és bárkit elpusztítanak, aki az útjukba állna. Szombat reggelre előkerültek olyan videók is, melyeken állítólag wagneres harcosok láthatóak rosztovi kormányzati épületek körül, de ezek hitelességét sem erősítették még meg.

Tank Rosztovban
photo_camera Tank Rosztovban Fotó: ARKADY BUDNITSKY/Anadolu Agency via AFP

Az orosz állami hírforrások egyelőre visszafogottan számoltak be a történtektől, de azt lehet tudni, hogy Vlagyimir Putyin folyamatos tájékoztatást kap, illetve hogy több városban, így Moszkvában is biztonsági intézkedéseket vezettek be, a lipecki régió kormányzója pedig azt közölte, hogy lezárták a Rosztovból Moszkvába vezető autópályát.

Az Oroszországgal foglalkozó nyugati tudósítók éjjel arról számoltak be, hogy rendkívül nehéz pontosan tudni, mi történik, hiszen mind a hadsereg vezetése, mind Prigozsin ismerten hajlamos arra, hogy hazudozzanak, és az országban független sajtó már nem nagyon maradt, így főleg a találgatások és pletykák terjedtek.

Valami azért egész biztosan történt az éjszaka során, Rosztov kormányzója például arra intette a helyieket, hogy ne hagyják el otthonaikat, és közölte azt is, hogy „antiterrorista” akciók zajlanak. Moszkvában is antiterrorista intézkedéseket vezetnek be, többek között ellenőrzik a városba érkező forgalmat.

Gépfegyverrel a kezében, videóüzenetben sürgette közben a Wagner harcosait az Ukrajna elleni háború második embere, Szergej Szurovikin tábornok, hogy térjenek vissza a bázisaikra, és Putyin parancsainak engedelmeskedjenek.