Miskolc mindent megtenne a turistákért, Győrnek ez nem fontos

Dézsi Csaba András polgármester a Telex kérdésére azt mondta: a labda a Mahart térfelén pattog. Többször tárgyaltak a társaság vezetőivel, és kölcsönös előnyökkel járó szerződést ajánlottak. A városvezető úgy látja, számára az a legfontosabb, hogy a győriek használhassák a vizeket, amellett, hogy a turizmusnak teret adjanak: ezt a kettőt kell összehangolni úgy, hogy „ne jussanak olyan külföldi nagyvárosok sorsára, amelyeket a nagy hajók elárasztanak, és ennek csak a hátrányait szenvedik el. Az, hogy a Mahart jön-e, vagy másik cég, még nem tudom. Az a hajózási társaság létesíthet kikötőt itt, amelyik tiszteletben tartja, hogy Győr tiszta, élhető város.”

Nemrégiben Dézsi Csaba András polgármester kishajóról is végigjárta a Dunát. A Maharttal kapcsolatban hajthatatlan – Fotó: Dézsi Csaba András Facebook-oldala
Nemrégiben Dézsi Csaba András polgármester kishajóról is végigjárta a Dunát. A Maharttal kapcsolatban hajthatatlan – Fotó: Dézsi Csaba András Facebook-oldala

A polgármestertől megkérdeztük azt is, hogy a szerződés-tervezetben anyagi ellenszolgáltatás szerepel-e? „A takarítók és a karbantartók mind fizetésért dolgoznak, mindennek megvan az ára. Olyan szerződést vagyok csak hajlandó aláírni, amely a város érdekeit figyelembe veszi” – jött a válasz.https://telex.hu/belfold/2023/06/24/hajozas-kikoto-mahart-gyor-gonyu-torkolat-mosoni-duna