Miskolci e-rollerek. Van is némi zavar a fejekben, nem csak a felhasználóknál, de a hatóságoknál is

Jelen helyzetben ugyanis egyszerre fordulnak elő olyan esetek például, hogy Budapesten megbírságoltak egy elektromos rollerezőt azon a címen, hogy járművére a segédmotorokra megalkotott szabályok vonatkoznak, ő pedig a bicikliúton közlekedett. Tehát szabálytalanul. (Források szerint erről született egy belügyminiszteri, átmeneti iránymutatás.) Ugyanakkor egyik kollégánkat a múlt héten küldte fel a mellette autóval megálló rendőrjárőr az út széléről a járdára – nem bicikliútra -, Diósgyőrből a belváros felé haladva, azzal az indoklással, hogy gyalogosnak számít, nem közlekedhet az autóúton. A tarifa húszezer lenne, de most csak figyelmeztetést kap. 

Körkérdésünkből kiderült, hogy valóban van zavar az „erőben”, mivel nincs készen a kapcsolódó szabályozás, és ez tág teret ad az eltérő értelmezéseknek.  Szerdától Miskolcon elindult a közösségi roller-rendszer, amelyben mintegy 330 jármű bérelhető.
minap