Miskolc is kap új mentőket

Tizenkilenc mentőautó állt szolgálatba az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ). A járműveket a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára adta át szerdán Budapesten. Takács Péter elmondta: a szolgálatba helyezett új autókkal öt év alá csökken a mentőautók átlagéletkora. Az államtitkár felidézte, hogy 2010 óta több mint ezer mentőautót cseréltek le, ezen belül 2017 óta pedig több mint hétszázat. A kabinet hat éve döntött arról, hogy öt év alá csökkenti a mentőautók átlagéletkorátCsató Gábor, az OMSZ főigazgatója elmondta, hogy a 19 új mentőautó szolgálatba állítása a 33 járműből álló legutóbbi beszerzés második ütemét jelenti. Közlése szerint az új autók szerdától már állomáshelyükön, tizenkilenc településen – köztük Ózdon, Miskolcon, és Kapuváron – állnak szolgálatba.

Fotó Archív Miskolc