Skip to content

Az Iszlám Állammal szimpatizáló fiatalok akarták megtámadni a bécsi Pride felvonulást

Az Iszlám Állammal szimpatizáló fiatalok akarták megtámadni a bécsi Pride felvonulást

Korábban írtuk


 

Az Iszlám Állammal szimpatizáló fiatalok akarták megtámadni a bécsi Pride felvonulást

Három radikális iszlamista fiatal támadást tervezett a szombati bécsi Pride felvonulás ellen, az osztrák hatóságoknak azonban sikerült időben közbelépni – írja az AP hírügynökség. A 14, 17 és 20 éves fiatalokat órákkal a felvonulás kezdete előtt őrizetbe vették. Addigra viszont már egy ideje figyelték őket, és a hatóságok meggyőződtek róla, hogy nincsenek más bűntársaik, akik támadást terveznek, így úgy döntöttek, nem kell lefújni a Pride-ot. A nagyjából 300 ezer résztvevővel megtartott LMBTQ felvonulás szervezőit csak az esemény után, vasárnap értesítették arról, hogy valakik támadást terveztek ellenük.

A merényletet tervezők bosnyák és csecsen származásúak, de osztrák állampolgárok, akik online radikalizálódtak – közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján Omar Haijawi-Pirchner, az osztrák belső elhárítás, a DSN vezetője. Az Iszlám Állammal és más iszlamista csoportokkal szimpatizáló fiatalok késekkel és egy autóval akartak a felvonulókra támadni, de a letartóztatás során lőfegyvereket is találtak a kommandósok.

A letartóztatás során elkobzott fegyverek.
photo_camera A letartóztatás során elkobzott fegyverek. Fotó: TOBIAS STEINMAURER/AFP

Bécs polgármestere, Michael Ludwig azt nyilatkozta, sokkolta a tervezett támadás híre, és azt mondta, a gyűlöletnek és kirekesztésnek nincs helye a sokszínű és kozmopolita városban. Karl Nehammer osztrák kancellár megköszönte a nyomozóknak, hogy meghiúsították a merényletet, és hozzátette, hogy ez az eset is mutatja, sosem szabad feladni a szélsőségek elleni küzdelmet.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2023.06.19. 10:47

    Tehát, akik évszázadok óta Jézust várták, hogy leszámol az ördögökkel, fekete egyházakkal, gonoszokkal, azok szélsőségesek voltak? Nem tudtam, hogy Bécs is sokszínű, bár vasfüggönyt emeltek a családom számára őrház bibliai részükhöz érve a Habsburgokkal, hogy mindezt a mocskot végrehajtsák.

  2. Névtelen
    2023.06.20. 18:31

    Orbánék 10 ezer filippínó munkást hoznának Magyarországra: 200 ezer forintos keresetet ígérnek nekik
    A többgenerációs bevándorló roma család sarja orbán , megint idegen érdekeket akar kiszolgálni, ki tudja milyen megfontolásból , a magyar dolgozó emberekkel szemben , lenyomni a magyar béreket !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük