Tűpontos fogalmazás. Küldjél

9 Responses

  1. „A recski hóhér-családok udvari bolondja elsütött egy nagyon rossz poént!

    Mert ahhoz azért pofa kell a jobboldalt vádoljuk politikai terrorral, miközben annak a Gyurcsány Ferencnek a szekerét toljuk, aki
    a Rákosista, majd Kádárra váltó Apró -Dobrev klán politikai terméke,

    aki az elmúlt két évben számos jelét adta, hogy nem áll tőle távol a szélsőbaloldali terror, amikor a jobboldalhoz közel álló művészeket akart mindenféle értelemben földönfutóvá tenni, politikai ellenfeleit börtönbe záratni stb.
    akinek szövetségesei közt olyan feketeöves bolsevik családok leszármazottai vannak, mint a Rákosista Donáth és a Fekete-Győr család leszarmazottai vagy éppen a zsidólistázós Jobbik vezér Gyöngyösi Márton.

    De csak azért nagy Ervin arca, mert Gyöngyösivel indulhattak az amerikai baloldal által rendezett ellenzéki miniszterelnök-jelöltségi castingon.
    Ő mint Zelenszkij imitátor, Gyöngyösi, mint Márki-Zay 2.0.
    De, mi majd gondoskodunk róla, ahogy az elődei, úgy ő is visszavegyen belőle”

    2
    4
      1. „Igen, Pressman,

        bennünket tényleg világok választanak el egymástól. És ez maradjon is így. S ameddig el nem felejtem: mióta tudtátok, hogy az ukránok fel fogják robbantani az északi áramlatot? És segítettetek is nekik, vagy csak kussoltatok? Ti magatok is terroristák vagytok, vagy „csak” falaztok a terroristáknak? És nálatok aztán a kormány intézi a dezinformációs cunamit az ocsmány amerikai médiában, vagy „csak” a titkosszolgálatotok?
        Világok… Hála Istennek…
        Bayer Zsolt”

        1
        3
          1. Rohadt kellemetlen lehet, ha az igazságot a büdös pofádba vágják. 😛

          2. „Rohadt kellemetlen lehet, ha az igazságot a büdös pofádba vágják. ?” – Igen, és erről ódákat tudnál mesélni, ugye fideszszolga?

  2. Tudjuk!

    „Botrány és tragédia

    Viszonyt kezd férje öccsével, aki még nála is tíz évvel fiatalabb (egyébként őt is Vlagyimirnak hívják). Fittyet hánynak a diszkrécióra: eszük ágában sincs titkolni a kapcsolatukat, ráadásul abban a puskinói házban élnek, amit a lovagias férj, Alekszandr bocsát rendelkezésükre. Hamarosan megszületik közös gyermekük, Andrej is. Vlagyimir ugyancsak Marx követője, eszméivel megfertőzi Inesszát is. Míg a férfi világmegváltó terveket szövöget, a nő a prostituáltak ügyét tűzi a zászlajára. Minderről a hatóság is értesül, aminek börtön lesz a vége. Inesszát a férje közbenjárására kiengedik, ám nemsokára ismét letartóztatják, majd az Északi-tengerhez száműzik. Az időközben szabaduló Vlagyimir Nizzába utazik, remélve, hogy ott majd kigyógyítják a tuberkulózisból, amit a börtönben kapott. Inessza, mit sem törődve a rá leselkedő veszélyekkel, utánaszökik. A kezelés azonban nem segít szerelmén – Vlagyimir a karja közt hal meg.

    A megtört asszony Párizsban kezd új életet, aminek aztán Lenin is része lesz.

    Összeáll a trojka

    Lenin lényegében legalizálja a kapcsolatukat, így Inessza megismerkedik Nagyezsdával is, aki kész elfogadni az új helyzetet, sőt, kolléganők, majd barátnők is lesznek a szeretővel. Gyakran vigyáz Inessza gyerekeire, talán azért is, mert neki nem adatott meg az anyaság.

    Időközben Inessza és Lenin kapcsolata egyre szorosabbá válik. Látja ezt Nagyezsda is, többször felajánlja a válást férjének, akinek azonban esze ágában sincs lemondani a nőről, aki mindvégig kitartott mellette.

    A házaspár Krakkóba költözik. Itt alapítja meg Lenin új lapját, a Pravdát – jelentése: Igazság –, amit Szentpéterváron is terjeszteni szeretne, ezért megkéri Inesszát, hogy személyesen mozgósítsa oroszországi kapcsolatait az ügy érdekében. A nő igent mond a küldetésre. Hamis papírokkal lépi át a határt, ahol felismerik ugyan, de futni hagyják annak reményében, hogy majd elvezeti a hatóságot a mozgalom meghatározó alakjaihoz. Ám egy feminista gyűlésen mégiscsak letartóztatják – megint csak a jó Alekszandr siet a segítségére, így Inessza csatlakozhat Leninékhez. Ám a szerelmi háromszög mélypontra kerül: Nagyezsda szemműtéten esik át, Leninben pedig feltámad a lelkiismeret, szakít Inesszával. Az elhagyott nőnek nemcsak Lenin, hanem Nagyezsda is hiányzik, és ez minden bizonnyal fordítva is így van. Nem bírják sokáig egymás nélkül: a hármas Bernben áll össze újra, ahol már mindannyian egy fedél alatt élnek.

    Együtt ügyködnek a Szovjetunió megalapításán”

    1
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű