Letarolta a rendőrautót a Kiss Ernőn: elkezdődött a tárgyalás

F. Balázs az első tárgyalási napon is mindent tagadott, meghallgatták a rendőröket és a súlyosan sérült utast is.

A vádirati tényállás szerint a vádlott az egyik ismerőse hozzátartozójának tulajdonában lévő autót vezette a baleset éjszakáján, amelyről tudni vélte, hogy azzal korábban már konfliktusba kerültek a rendőrséggel. Egy esetleges intézkedésből a vádlottnak problémája származhatott volna, mivel érvényes vezetői engedély nem volt nála. A vádbeli estén a terhelt két ismerősét fuvarozta, amikor Miskolcon a Hideg sornál ellenőrzést végző rendőrök egyike felismerte a járművet, amelyet néhány héttel korábban megállásra intett, azonban a gépkocsi vezetője kikerülte és elhajtott. Emiatt a rendőrök követni kezdték a vádlottat, aki sebességét növelve menekülni kezdett.

Vádismertetés az előkészítő ülésen
Fotó: Horváth Imre

A rendőrök megkülönböztető jelzést használtak és erősítést kértek. A vádlottal ellentétes irányból közeledett a másik rendőrautó, amely szintén megkülönböztető jelzést használt, illetve kissé balra kormányozva, oldalát mutatva jelezte a vádlottnak, hogy meg kívánják állítani. A hatóság tagjai azonban látták, hogy a vádlott nem fog megállni, ezért visszatértek saját forgalmi sávjukba, lassítottak, hogy megforduljanak és kövessék őt.

A vádlott azonban tovább növelte sebességét és a rendőrautó felé kormányzott, 120 km/h-val hajtott egyenesen felé, majd vészfékezni kezdett, de a maga által előidézett veszélyhelyzetet már nem tudta elkerülni és frontálisan a hatósági gépkocsinak ütközött. A baleset az egyik rendőrnek maradandó fogyatékosságot okozott, másikuk 8 napon túl gyógyuló, súlyos töréses sérüléseket szenvedett, illetve a vádlott utasai is megsérültek.

boon.hu