Skip to content

Csodát tett a horvát gazdasággal az euró

Csodát tett a horvát gazdasággal az euró

Közel fél évvel az euró bevezetése után délnyugati szomszédunknál már érezhetők a közös valuta előnyei. Erről a Horvát Nemzeti Bank (HNB) elnöke beszélt egy zágrábi konferencián. Boris Vujcic szerint ennek legfőbb jele, hogy sokkal több befektetés érkezik az országba, mint azt előzetesen várták. A HNB ezért módosította az éves GDP-növekedésre vonatkozó becsléseit, a mutató ugyanis szerintük 1,5 helyett 2,9 százalékkal fog nőni ebben az évben.

Croatian,Flag,On,The,City,Of,Trogir,In,Dalmatia
croatian flag on the city of trogir in dalmatia
Horvát zászló Trogir felett – továbbra is a turizmus a húzóágazat.
Fotó: Tommaso Lizzul / Shutterstock

Ezzel egy időben az infláció is visszaszorulóban van, a pénzromlás már mindössze 7,9 százalékos, az év végére pedig várhatóan 6,6 százalékra mérséklődik. A szakember szerint az egységes európai fizetőeszköz rendszeresítésével egy jókora rizikófaktor tűnt el a horvát gazdaságból, és a banki költségek is jócskán lecsökkentek, ezért lett az adriai ország vonzóbb befektetési célpont, mint azelőtt.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



2 Comments

  1. Névtelen
    2023.06.09. 21:38

    KAMU

    1
    1
  2. Névtelen
    2023.06.10. 17:08

    Bizony! Csoda ahogy az árak nőnek, az emberek meg vakaróznak… 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük