
Nem nyerheti meg Oroszország ezt a háborút, se részleteket, sem egészében, sem kicsit, sem nagyon. Bármit szerez Putyin, területet, időt, tankot, embert – az ellene dolgozik, az ő hatalmát őrli fel, az ő, már most is szűkös erőforrásait fogyasztja. Putyin mellett vagy Kínai szintű nagyhatalomnak van értelme kiállni földrajzi, katonai és gazdasági érdekek mentén, vagy kiszolgáltatott országoknak, akik szovjet utódállamok, mint azeriek, kazahok vagy magyarok.
Putyin iszonyatos nagyot fog bukni ezzel a háborúval, de legalább egy nagy ország, nagy terület, sok erőforrás, stb. A kis csicska-országok közül a nem EU bábországok eddig is a primitív kis diktatúrák között voltak, Orbán országa viszont tudta eljátszani a kicsit fingszagú, kicsit ostoba, de Európára vágyó népet – a háború után legkésőbb mindenkinek tiszta lesz, hogy ez egy gusztustalan, elvtelen, mocskos hazug tolvaj áruló kis ország, amelyik nem kényszerből, meg történelmi okokból folyton undorító diktaturákká a történelem során, hanem mert ilyen a magyarok nagy része. Ezért pusztult el rekord számú magyar a világháborúban, ezért lett a legvidámabb barakk, ezért lett Orbánnal egy fasiszta diktatúra önként, dalolva. És ezért fog a háború után történelmi mélypontra zuhanni mind gazdasági, mind társadalmi, mint minden szempontból, mert a gyűlöködés, a rombolás, és a rettegés az, amit értenek a magyarok, amivel azonosulni tudnak. A rendszerváltás óta eltelt 30+ évnél tökéletesebb bizonyíték sajnos nem kell, hogy lássuk, amikor építkezni, összefogni, dolgozni, osztozni, gondolkodni, tervezni kell, ott a magyarok csúfosan megbuknak, ott teljes a csőd. Ezért nem lesz ebből soha élhető ország, és nem is érdemli meg, hogy az legyen. |
jaj ez a tetű zsidrák állandóan nyekergő és leköpni való magyargyűlölő BIRI NÉNE. ostoba komcsi szar.
Benácultál nyustyu? Eredj, oszt’ borotváld le a talpadat! Attól megnyugszol.
Nagy Márton: A magyar gazdaságnak át kell majd állnia egy uniós forrás nélküli létre
.
Ha egy kicsit is engednek az eunak könnyen borul a kártyavár. Már rég a g@ci és haverikör seggéröl szól a történet. Hamar börtönbe találják magukat. Inkább pusztuljon az ország
Szinte szürreális, ahogy ez a széthízott fejű idióta kedélyesen arról beszél, hogy miután rommá kúrták a gazdaságot, jöhet a kegyelemdöfés, a Huxit. Az a Huxit, aminek a káros hatása az országra ötször rosszabb lesz, mint 40 év kommunizmusé.
https://uploads.disquscdn.com/images/12a0748682683f6ccc0e7a30f0ee1f86c7969003fdc909344cc7ba0dd700e163.jpg?w=800&h=507
“Nem készül az újjáalakuló kormány megszorításokra, nem lesznek a lakosságot sújtó adóemelések – mondta Orbán Viktor újraválasztott miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján.”
Ez még csak egy évvel ezelőtti nyilatkozata, de elég szarul öregedett.
Benyújtotta a kormány a 2024-es adócsomagot. Az üzemanyagok jövedéki adóját megnövelik, csak ez az adóváltozás önmagában literenként 30 forintos áremelkedést okozhat a kutakon.
Több más energiahordozóét pedig úgy alakítják át, hogy ami eddig különadónak számított, mostantól az lesz a normális szint. 🙂
🙂
jót szartál a pofádon keresztül retkes románcigó
most eredj vissza anyádra amíg nem áll be a hullamerevség
Csodálom ezeket a szűkagyú dollárbalfaszkalapokat. Állnak az árnyékszék-kurmány budigödrében, nyakig az összefosásban és reménykedve várják hogy még a fejükre is szarjanak. És aki szerint ez túlzás, az olvassa a Döglött Kutyák megnyilatkozásait és a bolháik itteni hörgését.
Fingjuk sincs a valóságról, csak az európapusztító dollárbalfaszok primitív vinnyogását mantrázzák, anélkül hogy szétnéznének a világban és megértenék a folyamatokat. 😛
A hexitről (nem huxit bolhácska!) meg annyit, hogy egy frászt! A brüsszeli dolláron kilóra vett bürokrata rabszolgák szeretnének a saját kis büdös mocsarukban fetrengeni az usákok igénye szerint, de ezt zavarja a magyar és ezért nem akarnak nagyon bővíteni sem.
De jönnek a választások és már vakaróznak a kutyák! 😛
Meg is emelték a propaganda büdzsét 22 milliárddal. Még jobban el kell magyarázni, mennyivel jobban élünk
🙂