Miskolc volt az egyetlen város, ami jól járt Trianonnal

Miskolc volt az egyetlen város, ami jól járt Trianonnal. Ezzel a felütéssel kezdi Nagy Dániel a Trianon Miskolcon című bejegyzését a Mit Miskolc Adhatott népszerű felületén. A szerző kiemeli, hogy ugyan neki nincsenek határon túli gyökerei, mégis sokkolták a trianoni döntés következményei és miskolciként még különlegesebb hangulatot hoztak a szomorú események.

A egykori miskolci városatyákból mély szomorúságot váltott ki a diktátum aláírása, ezt bizonyítják a korhű dokumentumok: a bizottság közgyűléseinek jegyzőkönyvei.

“A békeszerződés csak visszavonást, ellentéteket és nyugtalanságot fog támasztani, amely örökös viszálykodást teremt, s ezáltal Európa békéjét minduntalan veszélyeztetni fogja. Magyarország ennél fogva ebbe a békébe sohasem fog belenyugodni, s ellene mi is a leghatározottabban tiltakozunk.” – mondta azon 1920. május 12-i rendkívüli közgyűlésén Gedeon Aladár, ahol a trianoni békekötés aláírása ügyében intézett felirat elfogadása miatt találkoztak a miskolci politikusok.

A törvényhatósági bizottság jegyzőkönyveit megvizsgálva Nagy Dániel szerint, nem volt olyan miskolci politikus, aki ne hangsúlyozta volna a trianoni döntés igazságtalanságát. Hoboday polgármester beszédéből kiderül, hogy Miskolcot a csonka Magyarországon határvárosnak tekintették a helyi politikusok, amely egy teljesen új fejezetet nyitott a város történelmében, hiszen szerepe és státusza is, elsősorban a szűkebb régióban alapvetően átalakult