Érdeklődik a Wizz Air, LOT, El Al, Turkish Airlines Lufthansa.  Erdély új repülőtere
Június 10-11-én a lakosságnak szánt koncertekkel, programokkal, légi bemutatókkal, showműsorral fűszerezett két nyílt nappal, majd 15-én a hivatalos ünnepséggel és az első repüléssel nyitják meg a brassói légikikötőt.

Az átadással kapcsolatos hírek kommentjei alapján nem avatott osztatlan sikert, hogy a háromnapos ünnepségre a Brassó Megyei Tanács (CJB) és a Vidombáki (Ghimbav) Polgármesteri Hivatal összesen több mint 200 ezer eurót áldoz, ám vélhetően úgy gondolták, miután ötven éve nem épült zöldmezős beruházásban reptér az országban, ennyit megér.

Sportrepülőgép az új reptér felett

Fotó: Facebook / Aeroportul-Internațional-Brașov

A hivatalos nevén Aeroportul Internațional Brașov-Ghimbav (Brassó-Vidombák Nemzetközi Reptér, IATA: GHV) építése körülbelül 120 millió eurót emésztett fel,és nem csak azért került Romániában címlapokra, mert egy új légikikötő, hanem mert a svéd SAAB és a román UTI ide szerelte fel Kelet-Európa és Románia első virtuális irányítótornyát.

Ennek lényege röviden, hogy a 14, akár hét kilométerre is ellátó, 360 fokos szögben elforgatható kamera veszi fel a külső képeket, ugyanakkor a gépek irányítását az aradi légi irányítási központból (ROMATSA Arad) végzik.

Méretét tekintve a Brassótól 12 kilométerre fekvő reptér a bukaresti Henri Coandă és a kolozsvári Avram Iancu után a harmadik legnagyobb.

Az első járat június 15-én a hivatalosságokat hozza, Tarom-gépen Bukarestből, majd június második felétől indul a román Dan Air Brüsszelbe, Londonba, Barcelonába. Korábban Budapestre is terveztek járatot, de ezt később lefújták.

Adrian Veştea, a CJB elnöke egy sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy 2026-ra el szeretnék érni az évi egy milliós utasforgalmat, ám ehhez sürgősen meg kellene egyezni az érdeklődést mutató Wizz Air, LOT, El Al, Turkish Airlines vagy Lufthansa légitársaságokkal.

Tény, hogy Brassó megye Románia egyik legjelentősebb gazdasági pólusa, turizmusa is éllovas, várhatóan a reptér forgalma hamar felfut – Marosvásárhely vagy Nagyszeben mellett Hargita és Kovászna megyéknek is alternatíva –, ám addig finanszírozni kell. Az üzemeltetésre alapított, a CJB birtokolta cég büdzséje 2023-ra 5,6 millió euró, amit uniós forrásokkal is megfejelnének.A reptér elérhetőségét szolgáló infrastruktúra kiépítése azonban jelentős késésben, hisz csak most írták ki a közbeszerzést a légikikötőt Brassó körgyűrűjével és a majdani autópályával összekötő út tervezésére.Hasonlóan késik az agglomerációs vasútvonal építése-bővítése is, miután a letett dokumentációk hiányosságai miatt a 2022 decemberében kiírt harmadik pályázatot idén januárban semmisnek nyilvánították.

Pedig nem egy hatalmas feladat, hisz „csak” egy 3,85 kilométeres új szakaszt kellene megépíteni Vidombák vasútállomástól a reptérig, mert a brassói főpályaudvartól Vidombákig van vonal, csak megújításra vár.Forrás: turizmus.com