Miskolc? „Rendőrség, házkutatás!” felkiáltással, baseball ütővel felfegyverkezve bementek a lakásba

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt három férfi
ellen jelentős értékre, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más
bűncselekmények miatt, akik közül két vádlott „rendőrség, házkutatás!”
felkiáltással, baseball ütővel felfegyverkezve bementek a lakásba, az ott
tartózkodó férfit földre kényszerítették, majd bezárták a fürdőszobába, közel
7 millió forint készpénzt és értéktárgyakat vittek el, egy eltulajdonított órát
elrejtés céljából harmadik társuknak adtak át.
A vádirat szerint a vádlottak közül két férfi 2022. január hónap második felében, az
esti órákban, fejükön csuklyát viselve, baseball ütővel felfegyverkezve, „rendőrség,
házkutatás!” felkiáltással bementek egy miskolci lakásba. Az ott tartózkodó férfit
földre kényszerítették, pénzt és a ház előtt parkoló gépjármű kulcsait követelték tőle.
A sértett közölte, hogy a tulajdonosok nincsenek otthon, ő csak a kutyára vigyáz,
ekkor az egyik vádlott a fürdőszobába vitte, ráparancsolt, hogy ne merjen mozdulni,
majd rázárta az ajtót.
A két vádlott átkutatta a lakást, három különböző sértett sérelmére közel 7 millió
forint összeget kitevő eurót, mobiltelefonokat, férfi karórákat, parfümöt tulajdonítottak
el. Amikor megpróbálták elhagyni a lakást, azzal szembesültek, hogy a beszorult
bejárati ajtón keresztül nem tudnak távozni. Ekkor a fürdőszobába zárt sértettet
utasították arra, hogy nyissa ki az ajtót, de az neki sem sikerült, így visszazárták a
fürdőszobába, majd az ablakon kimászva elmenekültek az épületből.
A vádlottak az eltulajdonított értékeket egymás között fele-fele részben elosztották,
egyikük egy egyébként hamis márkás karórát harmadik vádlott-társuknak adta át
elrejtés céljából. A vádlott-társ ezt elvállalta abban a tudatban, hogy tisztában volt
azzal, hogy a karóra bűncselekményből származik.
Az ügyészség a rablási cselekményt megvalósító letartóztatásban lévő vádlottakkal
szemben – akik közül az egyik büntetett, míg a másik büntetlen előéletű –
fegyházbüntetést, pénzbüntetést, valamint közügyektől eltiltást, illetőleg
vagyonelkobzást, a karórát elrejtő büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett
fogházbüntetést indítványozott.