Kiszámolták: ennyi pénzért halhatsz meg az Everesten

A Mount Everest rendkívül népszerű úticéllá vált az elmúlt években – számol be róla a Magyar Nemzet. A lap szerint a Kínából és Nepálból is megközelíthető hegy olyan népszerű, hogy néha sorbanállás is kialakul a kalandorok között, hogy feljuthassanak a csúcsra.

A lap emlékeztet, hogy az első sikeres mászást 1953. május 29-én – éppen hetven éve – Edmund Hillary és Tendzing Norgaj tette meg. Ők mindössze 15 percet töltöttek a csúcson, és indultak is vissza. A Mount Everest mindenféle körülmény, veszély, és kockázat ellenére az egyik legdrágább expedíció, így a helyiek jó pénzt tudnak keresni a mászók kísérésével – írja a Napi.hu.

Egy felmérés szerint a hegymászók nagyjából 10 és 70 millió forint közé teszik a költségeket.

Az árak alakulását – amik két év alatt valamivel több mint hétszázalékkal emelkedtek – több tényező is befolyásolhatja. Nem az infláció az egyetlen, ami miatt ingadozhat az ár, az engedélyezési díjak, kormányzati oldalról az adók, logisztikai költségek, sőt még az időjárás is befolyásolhatja az árak alakulását.

A lap szerint nagyjából 20-21 millió forint alatt nem lehet megúszni az expedíciót, de néhány extra szolgáltatással akár a 70 millió forintot is elérhetik a költségek. Érdemes megjegyezni, hogy az expedíció nem csak pénz-, hanem időigényes is, ugyanis az 5 300 méter magasságban található alaptáborhoz vezető út és az emelkedőn a mászás körülbelül 3 hónapig tart.

Az emberi testnek azonban ez a néhány hónap nem elég arra, hogy alkalmazkodjon a megváltozott körülményekhez, ezért

nem ritka a mászóknál az agy- vagy tüdőödéma, sőt előfordulhat vakság vagy akár végtagfagyás is.

Továbbá az is előfordulhat, hogy a mászók elveszítik a józan ítélőképességüket, és nem tudnak reális döntéseket hozni.