Miskolc. A Városháza eddig nem cáfolta Varga Judit, a Várral kapcsolatos nyugtalanító állításait

Húúúúúúúúú! Minap a DK propaganda lapja. Nem zavar?

Dr. Kiss János: Nem rendelte meg a
városvezetés a pótmunkát a kivitelezőtől
A miskolci városháza sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált dr. Kiss János országgyűlési képviselő.

„Úgy tűnik, hogy a sokpárti baloldali koalíció sajnos képtelen megbirkózni a várral. Kezdjük ott, hogy a vár felújításának első üteméért a fideszes városvezetés felelt, akkor minden rendben ment, a jelenlegi második ütemért a baloldal felel, most pedig folyton jönnek a rossz hírek. Most is az történt, hogy a városvezetés nem rendelte meg a pótmunkát a kivitelezőtől, pedig minden jogi lehetősége meg lett volna rá, és most a kialakult feszültséget megpróbálják másra hárítani. Országgyűlési képviselőként természetesen mindent megteszek, hogy segítsek, de egyvalamit tudomásul kell venni. Mégpedig azt, hogy vár ügyében a megrendelő a miskolci önkormányzat, szerződéses jognyilatkozatot csak ő tehet, és a projekt lebonyolításáért is ő felel.”

Na! Így kell mindenkit mocskolni és a norvég alapot reklámozni !!!

„A torony állaga rohamosan romlik. A tetőterasz időjárás viszontagságainak fokozottan kitett vasbeton falai szétmállanak, a lapos tető beázásai már nem csak a vasbeton szerkezeteket, de az eredeti középkori kőfalakat is rongálják. A Lux féle vasbeton lemezre Sedlmayr által ráépített nyitott, vasszerkezetű gyilokjáró a hulló kövek miatt életveszélyessé vált, beázásai már a tartószerkezeteit is lassan kikezdik. Az állandó beázások miatt egyre veszedelmesebbé válik a fél évszázados, minden elemében elavult elektromos rendszer. A torony egyik fő látképe a város felől a tervező által is rossznak ítélt lapos lépcsőházablakok, az elhagyott pártázat miatt tagolatlan, hasábformájú tömegének és a bérházak gangjára emlékeztető vasszerkezetű, nyitott függőfolyosóvá alakított gyilokjárónak köszönhetően egy lakótelepi panelház képzetét kelti.
A fizikai károsodások miatt torony egy része (a gyilokjáró) már most sem látogatható, a málló, széthasadó betonfalak és azokat megtámasztó ideiglenes zsaluzatok miatt a tetőterasz látogatása is korlátozott. Az egyszerű karbantartások már nem segítenek. A lapos tető újraszigetelése csak néhány évet bírt ki, a betonszerkezetek javítási kísérletei még annyit sem. Az 1960-as években, a tervezés és kivitelezés során elkövetett hibákat alapjaiban kell megszüntetni. Ugyanakkor a korábbi helyreállítások hibáit is meg kell oldani. A lebontott eredeti fióktorony nélkül a torony tömege hamis képet nyújt, a ’20-as években épült faszerkezet ’50-es évekbeli leégése során vastagon átégett, és az időjárás viszontagságainak kitett kőfalak ma is peregnek és darabjai 30 méter magasról hullhatnak a torony alatt járók fejére. Mindemellett a torony ma egy múzeumi kiállítóhely, amelynek el kell tartania önmagát, hiszen a mára minimális szintre süllyedt állami múzeumfinanszírozás Visegrád esetében nem képes többre, minthogy az állam által meghatározott múzeumi belépőjegy kedvezmények miatt kiesett múzeumi bevételeket kompenzálja. És ha látva a lepusztultságot, a műszakilag elavult kiállításokat, az akadálymentesítetlen, nem csak mozgássérültek, de kisbabával érkező családok, vagy idősebb, fájós lábú látogatók által is legyőzhetetlen csigalépcsőket, a látogatók egyre nagyobb hányada fordul vissza a Salamon-torony kapujából, akkor nem lesz miből fizetni a teremőrt (többes számban itt már ma sem beszélhetünk erről a múzeumi munkakörről), nem lesz miből kicserélni a villanykörtéket, nem lesz miből nyitvatartani a tornyot, amely így, akárcsak 1949-ben, megállíthatatlanul elindul a bezárt, elhanyagolt épületek pusztuláshoz vezető útján, amiből már csak hatalmas anyagi és szellemi veszteségek árán, sokmilliárdos beruházással lesz legfeljebb egyszer visszaút.
Most azonban még nem késő. A helyzet súlyos, de a torony még működik. Ha egyre csökkenő számban is, de még vannak látogatók, a meglévő szerkezetek még nem pusztultak teljesen el, javíthatóak és nem bontandóak. A vég azonban közel van.
A Salamon-torony megmentése ugyanakkor különös nehézségekbe ütközik. Az állam az utóbbi néhány évben lényegében kivonult a műemlék helyreállítások finanszírozásából. Visegrádon, az 1994 óta, bár váltakozó intenzitással, de megszakítatlanul folyó műemléki munkálatok 2010-től a királyi palotában is állnak, az anyagi források hiányában. Visegrád, amely Pest megye határán fekszik, így Budapesttel együtt az ország központi régiójának része, a regionális alapon elosztott Európai Uniós turisztikai fejlesztésekből sem részesedhetett 2010 óta. Az egyetlen esélyt a Salamon-torony pusztulásának megállítására a Norvég Alap pályázata jelentette 2014 elején…..”