Magyar állami hátterű, korábban Szalay-Bobrovniczky Kristóf által tulajdonolt cseh cég gyárthat harci repülőket Ukrajnának

Magyar állami tulajdonú, a MOL vezetőihez és a honvédelmi miniszterhez köthető cég gyárthat Ukrajnával közösen katonai repülőket. A csehországi Aero Vodochody Szalay-Bobrovniczky Kristófé volt, majd Hernádi Zsolthoz került, aki végül továbbadta egy állami vagyonkezelőnek. A céghálóban feltűnnek a korábbi orosz kötődéséről ismert Magyar Vagon vezetői is.

A cseh és ukrán sajtó még április végén számolt be arról, hogy amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cseh kollégájával, Petr Pavellel tárgyalt Kijevben, Pavel több olyan csehországi céget megnevezett, amelyek részt tudnának venni Ukrajnával közös hadiipari fejlesztésekben. Pavel elmondása szerint a beruházások célja harci repülők, lőszerek és kézifegyverek közös gyártása, valamint szovjet korabeli T-64 és T-72 harckocsik javítása és modernizálása lenne. Csehország hadiipara még részben kompatibilis a szovjet technológiával, és az ukránok még jelentős részben ezeket a fegyvereket használják – a háborúban álló országnak tehát égető szüksége van a keleti lőszerek és harci eszközök beszerzésére.https://atlatszo.hu/kozugy/2023/05/26/magyar-allami-hatteru-korabban-szalay-bobrovniczky-kristof-altal-tulajdonolt-cseh-ceg-gyarthat-harci-repuloket-ukrajnanak?fbclid=IwAR0ZwkXmDCBHzngTayF0yzu2rYYF_89GeSJr9lorGLg1ZEx7LMEGkE7W5Fo