Teherbinga. Gáztűzhely, kutya, barátnő, nyolc gyerek vagy egy éppen zenélő nagybőgő

Bandi, a Csiga kávézó egyik tulajdonosa már 2012-ben ráérzett arra, hogy a teherbringa lesz az, ami az ő praktikus és környezettudatos hozzáállásához passzolni fog. Azóta folyamatosan használja városi közlekedésre, évi mintegy 4000 kilométert teker vele. Számára gyors és hatékony, így tökéletes az autó helyettesítésére a belvárosban. Nagyrészt az üzlethez szükséges dolgokat szállítja: kávét, kávégépet, sört, bútorokat, és bármit ami a kávézó üzemeltetése közben felmerül. A legnagyobb teher, amit vitt, egy mázsa beton volt. Persze nem mindig dolgozik – és olyankor a gyerekeknek sem kell gyalogolniuk.

 

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

Viktornak nincsen jogosítványa, így a nagyobb terhek, tárgyak szállítása mindig problémát okozott számára. Eleinte csak az asztalosmunkához volt szüksége rá, az alapanyagok, illetve a kész termékek szállítása miatt, aztán később elindítottak egy kis teherkerékpáros szállítással foglalkozó céget is. Szerinte ez a legjobb szállítóeszköz a városban, ma már el sem tudná képzelni a mindennapokat a cargója nélkül. Viszonylag kis helyen elfér, szinte mindent el lehet vele szállítani, amit egy autóval és a környezetet sem szennyezi. A legmerészebb szállítmánya eddig a tavalyi 3 méteres karácsonyfája volt: azzal kalandosnak bizonyult a hazaút.

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

András majdnem az egész családját teherbringával fuvarozza, gyerekei, Emese, Lukács és Flóra mind elférnek rajta egyszerre. A kormányzást kicsit nehéz volt megszoknia és már vágyakozik valamilyen elektromos rásegítésre, de így is minden nap használja, évente mintegy 2000 kilométert tesz meg vele. Két évvel ezelőtt próbálta ki először a cargózást, amikor egy kölcsönkapott darabbal körbetekerték a Balatont – szerelem volt első gurulásra. Szerinte óriási szabadságélményt nyújt, és a gyerekekkel még szórakoztatóbb. A környezetvédelem nagyon fontos az egész család számára, így szeretne jó példát mutatni mind a gyerekei, mind a környezete felé. Egyszer még egy esküvőhöz is kölcsönadták, hogy a menyasszonyt fuvarozzák vele.

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

Bea egy belvárosi kávézót üzemeltet, ahol sütiket is készítenek, ezeket szállítja ki a megrendelőknek. Amikor 2016-ban akkorára nőtt ez a vállalkozás, hogy hétköznapi kerékpárral már nem lehetett megoldani a szállítást, kellett valami új megoldás. Egy barátja ajánlotta neki a teherbringát – neki örökké hálás lesz ezért. Mindenkinek ajánlja a cargót, szerinte minden igényhez meg lehet találni a megfelelőt, sőt, számára még egyfajta meditatív jelleggel is bír, nem volt nehéz megszoknia. Egyszer sikerült túl sok cuccot felpakolni rá, de már csak kanyarodáskor vette észre, hogy nem tudja elfordítani a kormányt. Akkor már késő volt és feldőlt vele, de még meg is tapsolták, mielőtt segítettek neki visszapakolni.

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

Peti tavaly tett szert fixije mellé egy egyedi építésű cargüra is, amit faápolási munkákhoz használ heti 1-2 nap. A bringán nincs rásegítés, de ahogy mondja, neki már az is az, hogy ezen van váltó. A környezettudatosság nagy szerepet játszott a döntésében, még a bringája is újrahasznosított alkatrészekből készült és így minimalizálni tudja az autóhasználatot is. Általában a munkájához szükséges holmikat szállítja (fűrészek, kötelek, biztonsági eszközök), de a kutyája és a bevásárlás is gyakran kerül a platóra. Túrázni is szokott vele, egyszer még Olaszországba is eljutott vele. A termetes bringa nehezen akart felférni a vasúti kocsiba, amivel utazott, de a kalauz addig nem indította el a vonatot, amíg nem volt minden rendben.

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

Sas a Budapest Bagel futára, négy éve használ cargo bringát, méghozzá nem is keveset, úgy számol, 15 ezer kilométert is megtesz egy évben, pedig az első pár százat szoknia kellett. Nála nem is volt tudatos a váltás, egyszerűen csak így alakult a sok év iratfutárkodás után. Ő nagyrészt a munkájához használja: kora reggeltől fagyasztott pékárut szállít Budapest-szerte az egyedi építésű cargóval.

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

Öcsi, a Bálna Bike üzemeltetője négy éve használja a jelenlegi bringáját, amit maga épített. Analóg verzióban kezdte pályafutását, de mára már egy hátsó agymotor könnyíti a tekerést. Főleg az autóhasználat elkerülése miatt döntött a cargo mellett: szerinte gyors, kényelmes és nagy előnye, hogy nem kell a parkolásért fizetni. Többnyire a boltjához kapcsolódó alkatrészeket, kellékeket szállítja, de néha egész kerékpárok is rákerülnek, és persze időről időre a gyerek és a kutya is helyet kapnak rajta. Szerinte városban nem is kell más közlekedési eszköz, mindent meg lehet vele oldani.

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

Zozó akkor döntött úgy, hogy teherbringával fog járni, mikor a családi autó végképp megadta magát és már nem volt kedvük többet költeni rá. A jelenlegi már a többedik cargója, mindent ezzel intéz. A legtöbbször Hanga, a kislánya és Nudli kutya ülnek a dobozban, de a bevásárlás és bármi más is cipelni való is megfordul benne. Négy-ötezer kilométert teker vele egy évben, azt mondja, azért ajánlja, „mert iszonyat nagy fun”. Eddigi legnagyobb vállalása egy költözés volt: ugyan csak egy utcával kellett arrébb menniük, de a 90 százalékát a bringával oldotta meg, akkor volt rajta gyerekasztaltól fotelen át állólámpáig minden.

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

Panda és kutyája, Bambusz már hét éve használják a cargójukat, ami ebből a típusból az első darab volt az országban, ő használtan vette át. Bambusz mindig bent ül a csomagtartóban, ennek ellenére sincs rásegítés a bringán, ami a nagyobb emelkedőknél kicsit hiányzik. Panda azért választotta a teherbringát, mert a zenéléshez használt cuccait egy idő után fárasztó volt hátizsákban cipelni és ez praktikus megoldásnak tűnt. Később persze kiderült, hogy sokkal több lehetőség rejlik benne a hangszerek, a bevásárlás és a kutya szállításán túl, mert gyógypedagógusként is sokat használja fejlesztésre gyerekeknél, de túrázni is ezzel jár. Számtalan közös történetük van: egy klipforgatáson a nagybőgőn játszó zenészt kellett Budapest utcáin fuvaroznia, máskor hatezer üveggolyót vitt el egyik iskolából a másikba, és egy alkalommal egyszerre nyolc gyerek ült a bringán.

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

Gyula alapvetően praktikus okok miatt választotta ezt a megoldást: kellett valami, amivel könnyen elintézhető a napi bevásárlás, kutyát is lehet szállítani rajta és a napi ingázást is megoldja. Majdnem egy éve használja a bringáját, Csele és ő ez idő alatt már 2500 kilométert tekertek együtt. Azóta minden nap egy élmény, főleg ha kutyája is vele tart: az emberek mindig megmosolyogják őket és szólnak pár kedves szót. Számára beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ajánlja mindenkinek, aki szeret mozogni, a napi elintézni valók során megállni egy parkban. Szerinte egyáltalán nem nehéz megszokni a sima bicikli után.

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

Dávid a Budapest Bike Maffiánál kezdett el cargót használni 5-6 évvel ezelőtt, és egyből hatalmas szerelem volt. Amikor csak tehette, teherbringával járt, amíg el nem jutott oda hogy lett egy sajátja. Ma már nem futárként dolgozik, így főként közlekedési eszközként használja a bringát. Leggyakrabban a táskája, illetve a barátnője, Dóri szokott rajta utazni, de azt is tapasztalatból tudja, hogy egy teli karton szódavíz és 6-7 banános doboz is elfér rajta. Szerinte mindenkinek hasznos lehet egy ilyen bicikli: nem annyival problémásabb egy hétköznapi kerékpárnál, amennyivel megkönnyíti az ember életet.

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

István mindig is a kerékpárt tartotta a leghatékonyabb közlekedési eszköznek, tudatosan nem is volt saját autója a belvárosban. Az első cargót egy videóban látta, aztán a bringabolt, ahová rendszeresen járt, vett egyet, amit kölcsönkért tőlük egy próbára, és ez meggyőzte. Csak privát célra használja a sajátját, de mindent ezzel old meg, legyen az bevásárlás, gyerek, kutya, bútor vagy virágföld szállítása – került már rá klímaberendezés is. A praktikumán túl a szórakozásfaktor is igen magas számára: mindenki megnézi, és egyszer egy játszótéren az összes gyerek köré gyűlt, már aki nem ült egyből bele.

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

Dóri 2021 júniusában kezdett el cargós futárként dolgozni a csak teherbringákat üzemeltető Gólya Futárszolgálatnál. A bringák a cégé, a futárok váltogatják is őket egymás között, de Dóri már egy ideje ugyanazzal jár. Minden bringának van neve, a Dóri által használt Pöröly. Főleg csomagokat szállít vele a XI. kerületbe, illetve reggelente, kávézókba pékárut, de azért saját célra is használja: vitt már vele bútort, tűzhelyet, és ő is költözött ilyennel városon belül.

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

Zoli már 2015 óta használ teherbiciklit, 2019 óta a mostanit. Az előzőn nem volt rásegítés, ezen már motor is akad. Többnyire a fotós munkájához használja, de jár vele vásárolni, szállít rajta bútort, embert, és még hobbiból is teker vele. A legnagyobb súly, amit vitt vele, 300 kiló volt úgy, hogy még az utánfutó sem volt rajta. Szerinte nincs praktikusabb módja a mindennapok megoldásának, és cargóval a munkában mindig van egy kis szórakozás is. Akiben akár csak felmerül a kérdés, hogy ez egy jó megoldás lehet-e, annak az a válasza, hogy igen – üzeni.

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

Zsombinak egy saját építésű minicargója van, amit főleg a városon belül használ: edzésre hozza-viszi a cuccait, kosarazni jár vele, piknikezni, nagybevásárlást intézni. Mindig is bringázott, de mióta Budapestre költözött, kevesellte a helyet a hátizsákjában. A teherbicikli tökéletes lépésnek tűnt, és mivel a lakásban szerette volna tárolni és egy nagy cargo ára sem fért volna bele a költségvetésébe, ezért döntött a miniverzió mellett. A kedvenc közös pillanatai a bringájával azonban nem tekerés közben, hanem a ház liftjében történnek. Minden alkalommal amikor összefut valakivel, csodálkozva nézik, hogy ez meg miféle fura bicikli, de a liftút végére mindenki megdicséri, milyen jó megoldás.

 

ADRIÁN ZOLTÁN / 24.HU

 

Andris a Vitamin Kommandó futárja, nem sajátja a bringa, de három éve ő a főállású gazdája. Nem ő döntött a cargo mellett, de nem bánta meg, hogy így alakult. Magáncélra is használja: barátnőtől kezdve rekesz sörön át grillsütőig már minden volt rajta. Azt mondja, elsősorban azért szereti, mert nagyon jó érzés hajtani és büszkeségből minél jobban megpakolni is. Egyetlen hátránya, hogy kevés helyen lehet otthon tartani. Legfőképp az teszi boldoggá, hogy szinte minden alkalommal valami nagyon hasznos dologra használja, amit problémás lenne nélküle megoldani, a munkaadója pedig szó szerint nem működne nélküle.https://24.hu/kultura/2023/05/27/galeria-cargo-bringa-budapest-arcok-portresorozat/