Pataki János emléktábla avatás Miskolcon

Fotó. Archív

Emléktáblát avattak lakóháza falán „kispataki”-nak (fotók, videó)

A művész 2022 márciusában, 89 éves korában hunyt el. Az emléktáblát özvegye kérésére állították, és barátok közreműködésével valósult meg.

Felavatták hétfőn Pataki János, az ismert miskolci képzőművész emléktábláját, melyet a miskolci belvárosban, a Tulipántömb épületére, lakóháza falára helyeztek el. Az avató ünnepségen az esős idő ellenére is meglehetősen sokan vettek rész, közel ötven barát, ismerős, alkotótárs jelent meg, valamint a város vezető tisztségviselői is. Az emléktábla Varga Éva és Urbán Tibor képzőművészek közös alkotása, melyen a művész neve mellett olvasható beceneve is, ahogyan sokan nevezték: „kispataki”.

Sokat inspirálódott Párizsban

Pataki János festő, grafikus, képzőművész több művészeti ágat művelt, színházi díszletek, ipari tájak (Tiszaújváros, TVK), kifejező jellemportrék után a hétköznapi, talált tárgyakban rejlő szépség és játékosság, valamint az elvágyódás érzete foglalkoztatta. Szabad asszociációkra építve applikálta össze objet trouvé-it, melyeket vagy plasztikus táblaképekként, vagy installációkként mutatott be. Gyakran nyilvános téren, improvizatív módon dolgozott (Miskolc, Erzsébet tér, TV stúdió). Pataki János Kondor Béla-díjas és a Miskolci Téli Tárlat díjazottja is volt.

A karate is élete része volt

A szerettei és barátai soha nem fogják elfelejteni, de hogy ikonikus alakja, emléke örökké megmaradjon, azért készítették az emléktáblát – mondta az avató ünnepségen Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szövetség elnöke. Az elnök nem csupán a sport miatt állt kapcsolatban a művésszel – hiszen Pataki János idős koráig karatézott, két danos karatemester volt –, hanem nagyon jó barátok is voltak. A karatés fiatalok ábrázolása megjelent képeiben is. Az, hogy ennyien eljöttek az emléktábla avatásra, nem véletlen, hiszen őt mindenki kedvelte és ő is szerette az embereket – hangsúlyozta az elnök.

boon.hu

„Pataki János része volt Miskolcnak, a város szívének egyik dobbanása” – fogalmazott Veres Pál, Miskolc polgármestere. A Városházán van egy festmény, amely a művész keze munkája, az előtt mindig megáll egy pillanatra, újra és újra megnézi és felfedezi apró részleteit – tette hozzá a polgármester. Az alkotás híven tükrözi, hogy Pataki János szerette Miskolcot. A művész színes alakja meghatározó volt, művészetté varázsolt mindent, amit mások kidobandó, értéktelen kacatnak gondoltak – jegyezte meg Veres Pál.

Egy művésszel élni nem hétköznapi

A harmadik, legigazibb felesége volt, mindig így mutatta be másoknak – mondta Takács Éva, Pataki János özvegye, akivel 36 évig élt boldog házasságban a művész. Nem voltak művészi allűrjei, de az gyakran előfordult, hogy felhasználta felesége holmijait, ruháit egy-egy alkotásához – avatott be az özvegy. Az emléktábla avatás eseményével kapcsolatban elárulta továbbá, hogy nem számított arra, hogy ennyien eljönnek, habár tudja, hogy férjének nagyon sok jó barátja van Miskolcon.

origo.hu

Gáspár Evelin bikiniben mutatta meg, hogy mennyit fogyott – fotó

nemzetisport.hu

PL: Jones duplázott, Alexander-Arnold bombagólt lőtt – a Pool kiütötte a Leicestert

life.hu

Az aranyér nem válogat, az idősek mégis veszélyeztetettek – ez az oka(x)

life.hu

Legyen több gyümölcsfa a magyar iskolákban!(x)

boon.hu

Már Diósgyőrben sincs víz Miskolcon

boon.hu

Szlovákiai buszbaleset: azonosították a halálos áldozatot