Darabonként közel 3,5 millióért vett elektromos kerékpárokat a mentőszolgálat

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) új szolgáltatásának éles próbaüzemét a pápalátogatás idején tartották egy kerékpárral. Azóta már két kerékpáros mentővel is lehet találkozni a fővárosban: egyikük a Margitszigetet, a másik a Városligetet és annak környékét járja – tudta meg a Népszava.

Az OMSZ kommunikációs vezetője, Győrfi Pál elmondta, hogy eddig négy mentőkerékpárt szereztek be, darabonként 3 millió 302 ezer forintért. Az elsőt az Országos Mentőszolgálat Alapítvány vásárolta meg és adta át a szervezetnek, további háromhoz pedig minisztériumi támogatással jutottak hozzá.

A kerékpárokkal mentőápolók, mentőtisztek érkezhetnek főként olyan helyekre, amelyeket nehezebb gépkocsival megközelíteni – írta a lap. Az OMSZ korábban többször is hangsúlyozta: a kerékpárosok feladata nem az, hogy helyettesítsék a mentőautókat. A cél, hogy amikor forgalmi torlódások vagy a gyalogos területek és az emberek tömege megnehezíthetik a beteg elérését, akkor ők gyorsan odaérjenek, és kezdjék meg az életmentő ellátást, illetve maradjanak a bajbajutott mellett mindaddig, míg a mentőautó oda nem ér – olvasható a portálon.

Forrás: Népszava.hu, HVG.hu

5 Responses

  1. a heti viktor gucsmoló, a hvg?

    akkor igaz minden sugallatuk

    ????

    és átvette a leisztingerNÉPSZAGA?

    1
    6
  2. a mindennapi betevő orbánszarodat félted?
    közveszélyes tébolyult, szektás függő vagy, ha megdöglik, ámokfutó leszel…

    1. https://uploads.disquscdn.com/images/b72aca9b50bc1a823d5a13309f3d7493efc1447e7697c9fcad63a4bdca16bb81.gif?w=800&h=225

    2. Dehogy lesz! Van olyan gerinctelen söpredék, hogy odacsapódik valamelyik vezető párt mellé! 🙂 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű