Súlyos hibának nevezte L. Simon László az edelényi  kastély bezárását

Megosztás

Kitart az állami kastélyok kiszervezésének ötlete mellett Lázár János, bár a korábban nyilvánosságra hozott tervezet néhány ponton finomodni látszik. Mintegy „az állam rossz gazda” tétel igazolásaként az edelényi és a péceli kastélyt már be is zárták, amit az Edelényre ellátogató L. Simon László a kastélyprogramot egykor elindító államtitkárként szégyenletesnek nevezett.

Egy új törvénytervezet szerint Lázár János tárcája az összes olyan kastélyt, melyet az elmúlt években közpénzből mintaszerűen felújítottak és idegenforgalmi látványosságnak berendeztek közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak vagy más magánjogi szereplőknek adna át. A tervezet szerint nemcsak vagyonkezelést, hanem ingyenes tulajdonjogot is lehetne szerezni, sőt még a múzeumokból kölcsönzött vagy műtárgypiacon megvett berendezés is az elprivatizált házakban maradna.

A kiszervezési szándék filozófiai alapja az, hogy az állam rossz gazda, derül ki az utóbbi idők interjúiból. A Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) el is kezdte igazolni ezt a tételt: az elmúlt hetekben sor került két kastély látogathatóságának felfüggesztésére. Április 20-án bezárt a péceli Ráday- és az edelényi L’Huillier-Coburg-kastély, és mindkét helyen elbocsátották a korábbi munkatársak többségét. Ez utóbbi arra utal, hogy közeli újranyitásukra nem nagyon lehet számítani, noha az abaúji régió legjelentősebb idegenforgalmi látványosságának számító edelényi kastély esetében mind a helyi – kormánypárti – országgyűlési képviselő, Demeter Zoltán, mind Molnár Oszkár polgármester tiltakozott az intézkedés ellen. Demeter személyesen Lázárral tárgyalt erről, de egy közös szelfi posztolásán kívül nem derült ki, hogy sikerült-e bármiről meggyőznie. A bezárás napján kisebb tüntetést is tartottak az ellenzéki pártok szervezésében a kastély megmentéséért, de a résztvevők már csak az épület bezárt vasrácsára kötözhettek fel szalagokat.

Az edelényi kastély bezárása kapcsán L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója is megszólalt. Néhány nappal ezelőtt a helyszínre látogatva az épületet már bezárva találta, noha „sorra jöttek a látogatók, egy budapesti nyugdíjas csoport is csak a helyszínen szembesült a ténnyel: többet nem tudják meglátogatni ezt a csodálatos épületet. »Már biztosan megvan az új tulajdonosa…« – ilyen és ehhez hasonló felháborodott mondatok fültanúja voltam, és erősen szégyenkeztem, hiszen 7 éve magam voltam a Nemzeti Kastélyprogramot irányító államtitkár.”

Tüntetés Edelényben április 20-án a bezárt kastély előtt (fotó: Hornyák Evelin / Facebook)

L. Simon kérte a NÖF-öt, hogy vizsgálja felül a hibás döntést, és arra az általánosabb problémára is felhívta a figyelmet, hogy a kastélyprogramban felújított épületek berendezéséhez jelentős segítséget nyújtottak a múzeumok is, az épületekben található műalkotások jelentős része valójában közgyűjteményi letét (a Nemzeti Múzeum mellett az Iparművészeti és a Szépművészeti Múzeum is támogatta ilyen módon a programot).

„Szerettem volna megnézni azokat a gyönyörű festményeket, amelyeket a nemzet múzeuma kölcsönzött a kastélynak. […] Ha a kastély tartósan zárva marad, akkor nyilván visszavisszük őket Budapestre. Kérdéses, mi lesz a fantasztikus térképgyűjtemény sorsa is. Azt egy magángyűjtő ajánlotta fel a kastélynak. Amennyiben nem nyitják ki a kastélyt, azt is át kell helyezni egy nagy állami közgyűjteménybe, hacsak nem kéri vissza a felajánlást tevő gyűjtő” – írta. A főigazgató szerint nemcsak azért volt súlyos hiba az épület bezárása, mert a belsőben Lieb Ferenc világraszóló freskói olyan értékek, hogy mindenképpen biztosítani kell a nagyközönségnek a megtekinthetőségüket, hanem a felújítás óta „a környék is magára talált, az alvó településrészen vállalkozások szárba szökkenésének lehettünk tanúi. A látogatható kastély nélkül ezek is el fognak sorvadni.”

A korábban látogatható, de most bezárt kastélyok száma Edelénnyel és Pécellel már háromra emelkedett, február elején ugyanis a NÖF felmondta az iszkaszentgyörgyi kastély finn bérlőjének, Ari Kupsusnak a szerződését, mindössze két hetet hagyva a műkereskedőnek az épület kiürítésére.

Forrás: VálaszOnline

Fotó: L. Simon László Diósgyőrben