Kitálalt a 444 alapembere: Voltak és vannak feszültségek a lapnál

Pár nappal azután, hogy Mészáros Zsófia vezető szerkesztő bejelentette távozását a 444-től, Magyari Péter Facebook-oldalán írta meg, tíz év után távozik a laptól, melyet többedmagával alapított 2013-ban.

10 éve hoztuk létre a 444-et, jó újság lett belőle. Most viszont úgy döntöttem, hogy megyek tovább. Hamarosan kiderül, hogy merre, de az nem lesz meglepetés, hogy mit csinálok majd”

– fogalmazott kedden Magyari.

Az újságíró a Kreatívnak adott interjújában úgy fogalmazott, egy ideje már fontolgatta ezt a lépést, pár hete döntött erről. A lap szerint Magyari távozása összefügg Mészáros Zsófia távozásával. Utóbbiról az újságíró elmondta, szakmai garanciát jelentett, hogy ő (Mészáros Zsófia – a szerk.) volt a 444 tartalmi vezetője,

„meghatározta a munkámat és motivációmat”.

A 444-en belüli hangos konfliktussal kapcsolatban Magyari kijelentette, volt és vannak is feszültségek a 444-em belül. Arra a kérdésre, van-e ennek köze a távozásához, azt felelte:

minden összefügg, hogy mennyire könnyű egy szerkesztőségben létezni, az rengeteg jelenségtől és helyzettől függ”.