A B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban pénteken a Központi Higiénés Szolgálat több helyszínen így a Központi Tagkórház Központi Betegellátó Épülete, a JAFEK épülete, Semmelweis Tagkórház Tüdőgyógyászati és Belgyógyászati épületek, a Szent Ferenc Tagkórház földszintjein kézhigiénés tudásgyakorló standokat állítottak fel HandInScan ellenőrzéssel kiegészítve, ahol az érdeklődőket (dolgozók, betegek, látogatók) egy kézfertőtlenítésért cserébe apró ajándékokkal leptek meg.
– A legjobban teljesítő szervezeti egység, azaz ahonnan létszámarányosan a legtöbb dolgozó vesz részt a programon és standjainknál sikeres kézfertőtlenítést hajtanak végre, Kórházunk Élelmezési Osztályának támogatásával nyereményben részesül – ismertette a főorvos.
Dr. Büdi László, a kórház orvosigazgatója kifejtette: a betegségeket megelőzni sokkal egyszerűbb és olcsóbb, mint gyógyítani, és a hatásfoka is felülmúlja a sokszor sok milliárdba kerülő gyógyító berendezéseket, amelyekkel jó esetben 15-20 százalékos hatékonyságot tudnak elérni.
boon.hu
