Miskolc. Az imádság sem tartja a Búza téri lépcsőfokokat

Boon.hu már több alkalommal szóvá tette, hogy a Búza téri aluljáró elhanyagolt, erősen felújításra szorult állapotú, és ezen az sem sokat segít, hogy lent több kereskedelmi üzlet is működik, sőt van két büfé is. Már a felületes szemlélő is láthatja, hogy gyakorlatilag minden eleme javításra, cserére szorul. A lépcsőelemek meglazultak, a fémelemek rozsdálnak. A megvilágítás némileg jobb állapotú, mert azt a térség önkormányzati képviselője, dr. Mokrai Mihály saját hatáskörben felújíttatta.

Nincs rá pénz!

Dr. Mokrai Mihály egyébként a tavaly májusi önkormányzati ülésen közérdekű hozzászólásban sürgette a városvezetést a probléma megoldására, az aluljáró felújítására. Veres Pál polgármester írásban válaszolt néhány hét múlva a képviselőnek egy diplomatikusan bevezetett levélben: „Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a lehetőségeihez mérten törekszik a tisztelt képviselő úr által is jelzett – régóta ismert és orvoslásra váró – probléma mielőbbi megoldására.” Kiderült azonban, hogy a felújítás – a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. szerint – mintegy 50 millió forintba kerülne. A városnak pedig nincs pénze az egyre romló állagú aluljáró felújítására, de – mint fogalmazott a levél – „folyamatosan vizsgálja azon lehetőségek körét, amelyek következtében mielőbb sor kerülhet a Búza téri gyalogos aluljáró korszerűsítésére…”

Balesetveszélyben

A helyzet azonban tovább romlott. A nagyobb forgalmú lépcsősorok állapota olyan, hogy – nem túlzás állítani – azokat már csak az imádság tartja, vagy félő, hogy az sem. Egyre többen félve használják a lépcsőket, a lépcsőfokok ugyanis meglazultak, bármikor történhet baleset. Csak remélhetjük, hogy nem vár addig az önkormányzat az aluljáró helyzetének jobbra fordításával, amíg nagyobb baj nem történik.