Skip to content

Varga Judit aznap Miskolcon volt. Kétszer is megfordult Schadl György az Igazságügyi Minisztériumban a letartóztatása előtti napon

Varga Judit aznap Miskolcon volt. Kétszer is megfordult Schadl György az Igazságügyi Minisztériumban a letartóztatása előtti napon

A tárcánál azt nem tudták megmondani, hogy kivel vagy miről tárgyalt a végrehajtói kar elnöke az épületben.

Két alkalommal is járt Varga Judit minisztériumában, az Igazságügyi Minisztériumban Schadl György a letartóztatását megelőző napon, 2021. november 4-én. Erről a 24.hu ír a Schadlt és a tárca volt államtitkárát, Völner Pált érintő büntetőügy nyomozati dokumentumai alapján.

A cikk szerint Schadl – aki egészen a múlt heti lemondásáig a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke volt – aznap reggel fél kilenckor ment be a minisztérium Nádor utca 22. szám alatti épületébe, negyven perc múlva pedig Takács Katalinnak, a kar hivatalvezetőjének a társaságában távozott. A nyomozók egy kávézóig követték, ahol Schadl és Takács nagyjából fél órát beszélgetett, majd a Szabadság térre sétált. A nő onnan a szervezet autójával távozott. A megfigyelők úgy fogalmaztak, hogy Schadl „kommunikációja és artikulációja alapján” vitatkozott Takáccsal.

Az elnök azután visszament a minisztériumba, ahol újabb negyven percet töltött el. Hogy e két alkalom során kivel tárgyalt, az nem derül ki a nyomozati iratokból, de az igen, hogy ő és Völner három perc különbséggel hagyta el az épületet.

A lap az ügyben megkereste a tárcát, hogy megtudja, kikkel és miről tárgyalt aznap náluk Schadl és Takács, illetve, hogy Varga vagy Völner részt vett-e az egyeztetésen. A sajtóosztály azt közölte velük, hogy a beléptetést a Készenléti Rendőrség végzi, ezért az adatokkal is ők rendelkeznek, ezeket azonban legfeljebb egy évig tárolják, ezért nem tudnak tájékoztatást adni a kérdezett dátumról.

Azt is hozzátették, hogy Varga Judit aznap Miskolcon volt Palkovics László akkori innovációs és technológiai miniszter társaságában.

Takács Katalint nem tudta elérni a lap.

Schadl Györgyöt 2021. november 5-én fogták el a ferihegyi repülőtéren, több millió forint készpénz volt nála.

A cikkben emlékeztettek: korábban felvetődött, hogy Schadl fülest kapott arról, hogy letartóztathatják, ezért tervezett Dubajba utazni, védője, Morvai Attila azonban azt mondta, hogy már az utazástól már hónapokkal korábban döntöttek.

Schadl György és társai ellen azt követően indult eljárás, hogy kiderült: a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vezetője Völner Pál igazságügyi államtitkárt lefizetve juttatta pozícióhoz a neki fizető végrehajtójelölteket. Az ügyészség az októberi vádiratában 10 év börtönbüntetést kért Schadl Györgyre, míg Völner Pál volt államtitkárra 8 évet. Schadl és Völner esetében pénzbüntetés kiszabását is kérte az ügyészség, előbbi esetében ez 200, míg utóbbi esetében 25 millió forint, továbbá a jogtalan gazdagodásuk terhére vagyonelkobzást is indítványozott.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Egy hozzászólás

  1. névtelen
    2023.05.02. 21:53

    Vitte a milliókat a mentorának!
    Csak nem az utcán fogja átadni egy üveg jó pia kíséretében!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük