A Csanyikban . Kiemelték, rámutattak, sőt örömüket fejezték ki

Borkuti László (DK) rámutatott, a tavalyi május 1. volt a mostani „próbája”, hiszen több év kihagyás után tért vissza a program a Majális parkba.

– Többen jelezték, hogy jobb ez így, és mi is úgy gondoljuk, hogy mindennek megvan a maga helye. Ha pedig május 1., akkor Majális park – mondta, megemlítve, hogy az évtizedekkel ezelőtti hagyományt is fel kellene támasztani, amikor vállalatok is kitelepültek a munkatársakkal. – Jó lenne, ha a cégek is felfedeznék ebben a programban a lehetőséget.

Simon Gábor (MSZP), a Velünk a Város frakcióvezetője kiemelte: számukra mindig fontos volt, hogy a hagyományt ápolják, és a május 1. egy olyan nemzeti ünnep, amikor nem a méltóságteljes ünneplésen, hanem a kikapcsolódáson van a hangsúly.

– Erre pedig alkalmas ez a helyszín, örülök, hogy sok ezren eljöttek. A szervezés a közlekedési nehézségek ellenére magas színvonalú, így minden adott ahhoz, hogy valaki kellemes időben találkozzon régi ismerőseivel, volt kollégáival, barátaival – tette hozzá.

Szarka Dénes (Jobbik), a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese örömét fejezte ki, hogy több ezren választották a Majális parkot, aminek kitűnő adottságai vannak egy ilyen program megrendezéséhez.

– Ez egy igazi miskolci sajátosság. Csodálatos környezetben, jó időben és kitűnő társaságban ünnepelhetünk. Egyébként amondó vagyok, hogy minden ilyen parknak, például a Népkertnek is, meg kell találni a funkcióját, Ezt szolgálja a közösségi tervezés – mutatott rá.

 

A Demokratikus Koalíció miskolci országgyűlési képviselője is kinn volt a Majális parkban. Hegedűs Andrea elismerően szólt az örömteli és kötetlen hangulatról – azt mondta, nagy szüksége van erre az embereknek, hiszen sok családban okozott feszültséget a járvány, majd a megélhetési válság, az elszabadult árakkal.

– Ünnepelni jöttünk a munka napját, és tisztelgünk a dolgozó emberek előtt. Ennek történelmi hagyományai vannak, és szeretnénk, hogy generációkat kössön össze a mai nap – mondta.

Varga László, az MSZP megyei elnöke, országos elnökhelyettese rámutatott: Miskolcon mély gyökerekkel bír az ünnep, és visszatért eredeti helyére, hiszen a miskolciak hagyományosan a Csanyikban ünnepeltek.

– Volt egy olyan időszak a 2010-es évek elején, amikor ezt a hagyományt el akarták törölni, de azt látom, hogy a miskolciak eldöntötték: ha május 1., akkor Csanyik – fogalmazott.

Bazin Levente (MSZP) azt mondta, a kikapcsolódásra is időt kell szánni, és erre május 1. kitűnő alkalom. A közlekedési nehézségekre utalva hozzátette, legközelebb érdemes lesz még jobban felhívni a figyelmet a közösségi közlekedés, vagy éppen a kerékpár, roller használatára, hogy a forgalmi dugók elkerülhetők legyenek.

A szocialista politikus hangsúlyozta a szolidaritás fontosságát is: az MSZP szolidaritást vállal a pedagógusokkal és az egészségügyi dolgozókkal, akiknek a bérét sürgősen rendezni kell.

TOVÁBBI HÍREK

OLVASNIVALÓ

VÉLEMÉNY