Böjte: Nézzük meg, mennyi kakaó van ebben a nyugati kereszténységben

Mindenki temeti a keresztény Európát, a franciá­kat, a németeket. Én meg úgy vagyok vele, hogy a bajban lévő gyereket sem elküldeni kell, hanem megfürdetni, tanítani, a beteget sem temetjük, hanem gyógyítjuk. Régóta gondolkoztam azon, hogy el kéne mennünk Nyugat-Európába, lefújni kicsit a hamut a parázsról

– így kezdődik a Mandiner húsvéti interjúja Böjte Csabával. A ferences rendi szerzetes felidézte, hogy az Aachenben idén július 13-án tartandó ünnepi szentmisére meghívták Erdő Péter bíborost, ennek apropóján pedig egy hatalmas zarándoklatot szervez.

„Menjünk ki minél többen, zarándokoljunk együtt, vigyük el a magyar keresztények szeretetét és üzenetét nyugati testvéreinknek. (…) Úgyhogy elkísérjük a bíboros urat tíz busszal, külön szektorunk lesz. Nézzük meg, mennyi kakaó van ebben a nyugati kereszténységben, énekeltessük meg őket!” – fogalmazott. Hozzátette: „Azt érzem, hogy itt, Magyarországon is valamiféle identitáskrízissel küzdenek a keresztények. Ne feledjük: Szent István Márton zászlaja alatt építette az országot, aki nem legyőzni, hanem meggyőzni akarta az ellenséget. Nincs más szellemi hazánk, csak a kereszténység.”

Harcolunk mindenki ellen

– jelentette ki Böjte Csaba, ugyanakkor hozzáfűzte: a kereszténységnek nem a legyőzés a célja, hanem az integráció, az evangelizáció. „Nem értek egyet Gandhival, aki azt mondta, hogy a keresztény Európa olyan, mint a vízben a kő: ha eltöröd, belül száraz. Én azt látom, hogy Európában az az ember is, aki nem jár templomba, meg sincs keresztelve, reggeltől estig zengi-zúgja azokat az értékeket, amiket Krisztus hirdetett: a párbeszédre való készséget, az irgalmat, a szolidaritást. Mindez átjár bennünket. Ha egy kóbor kutyába valaki bele­rúg, a keresztény Európa felszisszen.”

Böjte Csaba kifejtette: a baloldalról érkező kritikák sokszor felháborodást váltanak ki a köreikben, ő viszont örül nekik, mert azt látja mögötte, hogy a kritikusai azt gondolják, lehetne jobban is csinálni.

Tehát igazából hisznek abban, hogy lehet és kell is jól végezni a szolgálatainkat, azzal pedig, hogy ennek hangot adnak, voltaképpen segítenek nekünk. Jobban meg kellene becsülnünk azokat az embereket, akik az egyház vagy akár a saját mulasztásainkra felhívják a figyelmünket. Az meri leginkább a szemünkbe mondani a hibáinkat, aki a legjobban szeret. Nem szkandereznünk kell, hanem beszélgetni

– fogalmazott a szerzetes.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban kifejtette: „Ha az embereket kérdeznénk, egészen biztos vagyok benne, hogy sokkal többen szavaznának az azonnali békére, mint a háború folytatására. De hogy egy-egy fegyvergyárnak, erős üzletembernek több eszköze van az érdekérvényesítésre, egyértelmű. Nekünk aktívabban kell fellépnünk, mert a háború mindent elpusztít, a béke viszont mindent megold. (…) Ha egymásnak feszülünk, az lesz, ami Ukrajnában van, kő kövön nem marad” – nyilatkozta a Mandinernek Böjte Csaba.