Óriási bukás lesz az atlétikai vb?
epa06137247 Deborah John (C) of Trinidad and Tobago crashes in the women’s 100m Hurdles heats at the London 2017 IAAF World Championships in London, Britain, 11 August 2017. EPA/SEAN DEMPSEY

Még ha minden nap telt ház lesz, akkor is hatalmas veszteséggel zárhat az esemény.

 

Kassai Dániel, Budapest XVIII. kerületének önkormányzati képviselője kikérte az atlétikai világbajnokságot szervező cégtől, hogyan állnak jegyeladások az eseményre.

Mint a képviselő a hvg.hu által észrevett Facebook-posztjában fogalmaz, korábban azzal érveltek a stadionépítés és a rendezvény mellett, hogy ez egy megtérülő beruházás lesz, a most megkapott számok alapján ez nem így néz ki.

Az adatokból pedig kiderül: eddig 154 ezer jegyet adtak el, ami közel 7,8 milliárdos bevételt jelent. Ebben ugyan nincsenek benne a VIP jegyek (aminek darabja 1 millió 958 ezer forintba kerül), mert érdekes módon azokat nem a Budapest 2023 szervezőbizottsága árulja.
Ha pozitívan gondolkodunk és a 40 ezer fő befogadására alkalmas atlétikai stadiont a vb mind a 9 napján teljesen megtöltik, és a bevételekhez hozzáadjuk a jogdíjakat, vagy a turizmus ideiglenes fellendülését a vb ideje alatt és után, akkor is csak pár 10 milliárdos bevételhez jut az ország

– írja a politikus, aki arra is emlékeztet, hogy az atlétikai vb-hez való fővárosi hozzájárulásért cserébe ígért, 50 szakrendelő felújítását előirányzó, 50 milliárd forint értékű Egészséges Budapest Programot a kormány lényegében leállította.

A legfrissebb Magyar Közlönyből egyébként kiderült, hogy a kormány kicsit több mint 8 milliárd forintot csoportosított át az idei költségvetés tartalékából „A kiemelt nemzetközi sportesemények és egyéb kiemelt állami rendezvények lebonyolítása” céljára – nem tudjuk, ebből a pénzből mennyi jut az atlétikai vb megrendezésére.

 

 

 

Csaba László. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Sikítana az Orbán-kormány miatt az ismert közgazdász-professzor

Szerinte van az a pont, amikor meg kell szólalni, sőt, sikítani kell.

Megfejtettük, mi állhatott az e heti nagy forintgyengülés mögött! Klasszis Podcast

Aki a megoldókulcsot főszerkesztőnk, Csabai Károly kezébe adta, nem más, mint az ING Bank vezető elemzője, Virovácz Péter.

Varga Judit és Novák Katalin 2020. januárban egy munkaebéden. Fotó: Facebook/Varga Judit

Bajuszt akasztott Novák Katalin és Varga Judit

A köztársasági elnöknek nem tetszik Varga Juditék törvényjavaslata.

Jön a nyár, de rászorult az ország fejére az ársapka és nem akar lejönni

Jön a nyár, de rászorult az ország fejére az ársapka és nem akar lejönni

Lassan egy éve, hogy 2022 május elején ismét a Fidesz alakíthatott kormányt. Az ötödik Orbán-kormány elmúlt egy évét elemző cikksorozatunk következő része a kiskereskedelmi történéseket vizsgálja.

Nyugtatgatja az államtitkár a kormánytisztviselőket

Nyugtatgatja az államtitkár a kormánytisztviselőket

Fizetésemelést ígért az illetékes.

Tisztelt kormány! Válság van, nem akarnak bővíteni a magyar cégek

Tisztelt kormány! Válság van, nem akarnak bővíteni a magyar cégek

Eközben egyre többen keresnek munkát.

Varga Mihály is nagyon örül a kínai óriásbanknak

Varga Mihály is nagyon örül a kínai óriásbanknak

Első számú célpontjai vagyunk a térségben a kínai befektetőknek a pénzügyminiszter szerint.

Tartsd meg az aprót, Brüsszel! Nem is kell a magyar kormánynak az összes uniós pénz

Tartsd meg az aprót, Brüsszel! Nem is kell a magyar kormánynak az összes uniós pénz

Többmilliárd eurónyi kedvezményes hitelre nem tart igényt Magyarország?

Rogán Antal így könnyítene a magyar családok életén

Rogán Antal így könnyítene a magyar családok életén

Egyszerűbb ügyintézést tenne lehetővé a Miniszterelnöki Kabinetiroda javaslatcsomagja.

Már a MÁV szerint is nagy a baj a magyar vasútvonalakkal, sok helyen nőhet a menetidő

Már a MÁV szerint is nagy a baj a magyar vasútvonalakkal, sok helyen nőhet a menetidő

Nincs pénz, nincs fejlesztés, de még karbantartás sem – Szegedre például 13 perccel tarthat tovább az utazás.

Klasszis Prémium cikkek

Bod Péter Ákos a furcsa párról: infláció és államháztartási hiány

Bod Péter Ákos a furcsa párról: infláció és államháztartási hiány

×