Skip to content

Budapest távolodik (7 perc) Miskolctól. Vitézy Dávid szerint a teljes kelet-magyarországi vasúti menetrend összeomlik

Budapest távolodik (7 perc) Miskolctól. Vitézy Dávid szerint a teljes kelet-magyarországi vasúti menetrend összeomlik

A MÁV térképen mutatja meg, hogy a romló pályaállapotok miatt hol, mennyivel lesz hosszabb a menetidő.

A 2023/24-es menetrendi évben számos vonalon fognak romlani a pályaállapotok, több fővonalon is negatív változásra lehet számítani – erre hívja fel a figyelmet az iho.hu a MÁV friss infografikája kapcsán.

A legnagyobb menetidő-növekedéssel a 140-es vonalon számolnak, ott a Budapest-Szeged távolságon 13 perccel nő a menetidő.

  • A fővárosból Miskolcra 7 perccel tart majd tovább eljutni.

  • Budapest és Szolnok között 3,
  • a főváros és Nyíregyháza viszonylatában pedig 5 perccel kell hosszabb útra számítani. Igaz, az utóbbit megpróbálja a MÁV azzal orvosolni, hogy az InterCityk Hajdúszoboszlón és Püspökladányban nem fognak megállni.

Azt, hogy mely további vonalakon nő majd a menetidő a MÁV szerint, ezen a térképen lehet megnézni:

© MÁV

A térképet Vitézy Dávid, korábbi közlekedési államtitkár is megosztotta azzal a kommentárral, hogy bár régóta követi a MÁV ügyeit, ilyet még sosem látott. Szerinte az ábráról azt lehet leolvasni, hogy

a teljes kelet-magyarországi ütemes menetrend összeomlana, a csatlakozási rendszereivel együtt.

Példaképp azt említi, hogy a kör-IC nem érne körbe megfelelő menetidőkkel ahhoz, hogy Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán is kijöjjenek a mai csatlakozásai.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



4 Comments

  1. Névtelen
    2023.04.21. 17:26

    Palibohóc ezzel se törődik. Neki mindegy, a miskolciak mennyi idő alatt érnek Pestre. A kisbusz sebessége attól nem változik.

    4
    2
  2. Névtelen
    2023.04.21. 17:40

    Nem értem, rengeteget költöttek vágány felújításokra. Úgy látszik, kevés volt, még lenne egy közlekedés mérnöknek feladata, ha lenne elég belőlük.

    • anti- fideszes
      2023.04.22. 05:51

      Te hülye vagy? Neked már mindenért Veres a hibás? Nektek már nem is elég gyúúúúúúcsány?
      Eredj panaszkodni a MÁV-hoz pubika, ők (nem ) tartják karban a vasúti pályát pénzhiány miatt, ami a kurmánynak köszönhető, MIVEL A VASÚT ÁLLAMI CÉG!!!! Megértetted, vagy leírjam még egyszer?

      1
      1
  3. Névtelen
    2023.04.21. 22:55

    Mit is hazudott a Fidesz a kampányban? Magyarország előre megy, nem hátra???

    2
    1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük