Hat órán át várta élete első fuvarját a Búza téren

A róla szóló film elején kiderült: az irodai munka után egy kicsit mozgalmasabb hivatásra vágyott, és akkoriban még kuriózumnak számított egy női taxisofőr. De azt is elmondta, hogy első fizetéséből már jogosítványra gyűjtött, mert annyira szeretett volna megtanulni vezetni.

Az utazóközönség folyamatosan, kezdetben pedig a munkatársak is kétkedve fogadták az elhatározást, aminek a családja sem örült. A veszélyes helyzetek és a sok éjszakai műszak ellenére, a hölgy helytállása taxisként nemcsak abban mérhető, hogy több mint egy évtizede a pályán van, hanem abban is, hogy tartós ügyfélkört épített ki, ragaszkodnak személyéhez.

Balázs Anna 600 ezer kilométerrel a háta mögött több mint tíz éve járja megyénk útjait. A nők praktikus, fejlődést sürgető gondolkodásmódja felsejlik a sofőr hétköznapjaiban is. Ő volt például az első taxis Miskolcon, aki zöld rendszámmal járt.

Az első útját ecsetelve elmondta: „hat óra hosszat álltam a Búza téren és a kutya meg sem kérdezte, hogy én minek vagyok itt. Majd jött egy férfi enyhén alkoholos befolyásoltsággal, járókerettel és a Búza térről kellett elvinni a Tüzér utcára, ahová be is kellett kísérnem a térdig érő hóban. Akkor elgondolkodtam, hogy ebből mi lesz?! De elég kitartó vagyok, úgyhogy nem adtam fel. Ő volt az első utasom is, és az első utam is”- mesélte Anna. Az évek alatt törzsutasokká vált „vendégei” kedvéért még a fáradtságot is leküzdi, ha szükségük van rá.

Nagyon sok és sokféle emberrel hozta össze a sors. „Volt például egy kedves házaspár, a férfi kint Svédországban, az anyuka a két gyerekkel itthon. Egyik alkalommal a férfi lekéste a vonatot és Miskolc helyett inkább Budapestre vittem, hogy biztosan elérje a repülőgépet visszafelé. Következő alkalommal a feleségét szállítottam a kórházba súlyos betegen – akkor láttam utoljára. A tőle kapott parfümöt még mai napig őrzöm. Ez még ma is érzékenyen érint”- idézte fel a filmben Anna.

A taxisofőr beszélgetőpartnerének, Czikora Ágnes szerkesztő-műsorvezetőnek, a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda ügyvezetőjének elmondta a kisfilmben, hogy ő éjszaka szeret dolgozni, mert akkor saját bevallása szerint tud haladni az úttesten, a közlekedésben, a veszélyt rejtegető szituációk ellenére. Előfordult, hogy részeg vagy erősen ittasan, vagy más tudatmódosító szerek hatása alatt ülnek be hozzá az autóba. De előfordult olyan is, hogy nem akartak fizetni a szállításért. Ilyen helyzetekben férfi kollégáira vagy a diszpécserszolgálatra számíthat. A rendőrséghez is többször kellett már fordulnia segítségért. Az ellenkezője is gyakorta előfordul: apró ajándékokkal kedveskednek neki, minden korosztályból. És az is megesett Annával, hogy őt magát kérték meg karácsony közeledtével, vigyen ajándékot egy szerettüknek. Ez mindig megmelengeti a szívét.

Persze ennek a munkának is megvannak az árnyoldalai, nagyon sokat ül egy helyben, a mozgásszegény életmód pedig nagyon megviseli a szervezetét. Előfordul, hogy 3-4 órákat vár utasra, ezt az időt filmnézéssel próbálja kitölteni.

Anna fia is taxisöfőr, ám ápolónak tanul. Szakdolgozatát a magyar taxisok egészségi állapotát kutatva írta, édesanyja hathatós segítségével.

Tartson velük!

Minden hónap utolsó péntekén ingyenes filmvetítés várja az érdeklődőket, különleges női foglalkozásokat bemutató portrésorozattal az alkotó, a BluePixel Kommunikációs és Produkciós Iroda, a PONTközPONT -ban (Miskolc, Weidlich udvar).