Fővárosi Ítélőtábla másodfokú, jogerős ítélete szerint az Origo megsértette Alföldi jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, ezért bocsánatot kell kérnie a lapnak, valamint sérelemdíjat kell fizetnie.

Mint arról korábban beszámoltunk, a cikkkekben Origo olyanokat állított, hogy

  • Alföldi titokban Karácsony Gergellyel és Gyurcsány Ferenccel tárgyalt a Színművészeti Egyetemről.
  • Az általa rendezett Mefisztó című darabot érdeklődés hiányában vette le műsoráról a Vígszínház.
  • Gyanús körülmények között nevezték ki a Nemzeti Színház igazgatójának.

A Fővárosi Ítélőtábla 800 ezer forint sérelemdíjat állapított meg, amit a színművész a vele szemben történt jogsértések miatt kap a Fidesz-közeli KESMA nevű alapítványhoz tartozó Mediaworkstől. A témával ugyancsak foglalkozó Telex visszakereste a korábbi, elsőfokú ítéletet, és ahhoz képest a sérelemdíj mértékét a bíróság a felére mérsékelte.

Az Origónak a jogerős ítéletet 15 napon belül végre kell hajtania, és a sérelemdíj megfizetése mellett a jogsértő cikkek címe alatt, a bevezető szöveg fölött közölnie kell egy bocsánatkérést legalább 30 napon át, illetve mindaddig, amíg a valótlan tartalmú anyagok elérhetők. Ezenkívül az Origo főoldalán is közölni kell egy bocsánatkérést tartalmazó közleményt, méghozzá úgy, hogy az görgetés nélkül is látható legyen a címlapon 24 órán át.https://media1.hu/2023/04/12/alfoldi-robert-jogerosen-is-pert-nyert-az-origo-ellen/?swcfpc=1&fbclid=IwAR1HchH0fewqeYFupoxGdv_tK91dM2y35NvjToqrnkjb4v8eObnU45QOQfY