Pintér Sándor és csapata! Eszeteknél voltatok, amikor ezt az ügyeleti rendszert kitaláltátok? Kétlem! Ezek mennek
ÉLJEN AZ ÚJ ÜGYELETI RENDSZER!!!
Nagypénteken kisebb baleset érte a fiamat. Nem komoly, de azért egy tetanusz injekció nem árt.
Eddig annyi dolgunk volt, hogy elautózunk a tőlünk 10 km-re levő Göncre, beszúrták és kész.
De most sokkal jobb! Protokoll szerint hívtuk a 1830-at. Semmi. Ráfeküdtünk az internetre nyomozni. 3 ember keresgélt egy órán keresztül, közben 10 különféle számot hívtunk, mire végre valaki felvette a 1830-at. (1 óra múlva!!!). Ekkor megtudtuk, hogy a tőlünk 40 km-re levő Sárospatakra kell utaznunk. (Hozzáteszem, autó nélkül tőlünk oda eljutni hétvégén és ünnepnap felér egy Canossa-járással.)
Elindultunk, de a megadott címen egy tábla és egy belakatolt kapu kivételével semmi sem volt. Egy kedves arra sétáló úrtól megtudtuk, hogy a mellettünk lévő utcában van az ügyelet. Átsétáltunk. Ott már állt egy család az esőben egy két év körüli szemmel láthatóan nagyon lázas gyermekkel. Nekik azt a tájékoztatást adta a 1830, hogy menjenek a 70 km-re lévő Miskolcra, mert gyermekeket csak ott fogadnak. Érthető, hogy nem akartak a kinyúlt kicsivel ekkora távolságot megtenni.
Hiába csengettünk, senki nem volt bent. De még egy kiírás sem tájékoztatott, hogy hol van ügyelet. A nagymama néhány telefon után kiderítette, hogy Sátoraljaújhelyen. Irány vissza 10 km-t. Ott kivártuk a sorunkat. Orvos nem volt, csak a mentősök, akik nem írhattak fel gyógyszert senkinek. Még a tetanusz injekciót sem adhatták be. (Hogy miért nem, az számomra talány.) Adtak egy papírt, amivel át kellett ballagnunk a helyi kórház sürgősségi osztályára. Ott is kivártuk a sorunkat, majd egy kedves dolgozó átkísérte a fiamat a traumatológiára, ahol végre megkapta a tetanuszát.
Összegzés: 10 telefonhívás és 80 km autózás után 4 óra elteltével az ötödik helyen sikerült megkapnunk az oltást.
Epilógus: Nekünk nem volt nagy gondunk, és volt autó. Akinek súlyos problémája van, és nincs autója, az mihez kezd hétvégén? Ott hal meg?
Pintér Sándor és csapata! Eszeteknél voltatok, amikor ezt az ügyeleti rendszert kitaláltátok? Kétlem!