Miskolc. Miért kellett 30 méteres kerékpárutat építeni két utca közé? A felfestések tovább folytatódnak

A miskolci Városháza szerint a Munkás és Róna utcákat összekötő szakasz kerékpáros nyom felfestése azt a célt szolgálja, hogy a lakótelepről közvetlenül el lehessen érni kétkeréken a Róna utcai kerékpárutat, vagyis az ott élő bicikliseknek ne kelljen körbe kerülniük. Ez kapcsolódik ahhoz a beruházáshoz, amely során Miskolc önkormányzata a Kondor Béla utcában az Árpád és Szarkahegy utcák között csaknem 1 ezer 600 méter hosszban alakított ki kerékpárforgalmi létesítményt, összekapcsolva ezzel a Tiszai pályaudvar és a Diósgyőri vár kerékpárforgalmi létesítményeit.

A szóban forgó szakasz kialakítása befejeződött, gyakorlatilag a Kondor Béla utcában történt fejlesztés kiegészítő elemének tekinthető, ami az ottani lakótelepen élő, és az arra közlekedő kerékpárosok további kényelmét szolgálja, jelezte az önkormányzat.

Hét kilométer

Mint írták, a város jelenleg a TOP-os, „Kerékpárút építés II. ütem” című projektet valósítja meg. Ennek során Miskolc több területén alakítanak ki kerékpáros létesítményeket építéssel és felfestéssel, biztosítva a csatlakozási pontokat a Kerékpáros Hálózati Tervhez. Ennek során összesen 7 ezer 332 méter kerékpárút létesül. A beruházás részeként kerékpáros nyom kialakítása történt a Kondor Béla utcában, az Árpád és Szarkahegy utcák között 1 ezer 600 méter hosszban. A Mexikóvölgy utcai buszfordulótól 203 méter hosszban megerősített pályaszerkezettel kerékpárút épül, innen 1 ezer 179 méter hosszban pedig normál pályaszerkezettel, új erdei kerékpárút létesül. A végszelvény a Vörösbérc utcához csatlakozik, melyet a Cserfa utca és Szántó Kovács János úton kerékpáros nyom felfestéssel 350 méteren alakítanak ki.

A kerékpáros nyom felfestése tovább folytatódik a Mexikóvölgy utca, Muhi utca, Szervezet utca, Ferenczi Sándor utca, Tokaji Ferenc utca, Bartók Béla utca között meglévő burkolaton 2 ezer 700 méter hosszan. A kialakítandó kerékpáros létesítmény kiindulási pontja az előző szakasz Mexikóvölgyi utcai buszfordulója. Ezenkívül a kerékpáros létesítmény a Keleti Városkapu térségében meglévő Auchan-körforgalomtól kiindulva új építésű kerékpárúton éri el Miskolc határánál Felsőzsolca felől a kerékpárutat az M30-as autópálya alatti átvezetéssel, továbbá a meglévő árvízvédelmi töltésen haladva, ennek a hossza körülbelül 1 ezer 300 méter.

boon.hu