Miskolc. Hubay Hubi a zsebéhez nyúlt

Három olimpikon és húsznál több fővárosi, debreceni és miskolci egykori kiváló kerékpáros találkozott Miskolcon.

Fotós: Magánarchívum

Az Újpesti Dózsa egykori kiváló kerékpárosa, majd edzője, Szabó Lajos 1975-ben alapította meg a fővárosban a Biciklisek Baráti Köre (BBK) elnevezésű társaságot, mely a mai napig – hazánkban egyedüliként a kerékpáros társadalomban – minden hónap első csütörtökén hagyományőrző, a kapcsolatok ápolását szolgáló összejövetelt szervez Óbudán. A születésnapok, névnapok megünneplése, az elhunyt társakról történő megemlékezés egyaránt a program része. Idén, új kezdeményezésként, a BBK-sok felkeresik sportáguk egykori és jelenlegi vidéki fellegvárait is. A januári pécsi túra után, március végén jutottak el Miskolcra.

A Miskolci VSC két egykori kiváló bringása, a kétszeres olimpikon, Békeverseny-dobogós, vasutas Eb-bronzérmes Géra Imre és a háromszoros magyar bajnok, csapatban ifjúsági vb 7. helyezett Hubay György meghívására érkezett csoportban ott volt Magyar Tibor, a mexikói ötkarikás játékok és Peterman József, a müncheni olimpia résztvevője is. A miskolci ,,különítményből” Csathó PéterKis-Simon ElekKelecsényi LászlóSimon György és Szűcs István csatlakozott a csoporthoz. A Szent István téren elkészített fotók után a társaság a Művész étteremben vert tanyát, ahol ebéddel egybekötve idézték fel a sok-sok közös emléket.

– Nagyszerűen éreztük magunkat Miskolcon, köszönjük a lehetőséget, külön köszönjük Hubay György anyagi hozzájárulását a vendéglátáshoz, mely nagyon kellemes meglepetés volt számunkra – fogalmazott Tegez Ferenc, aki 2014-től a BBK elnöke. – Ismét bizonyítottuk mennyire összetartó, egymást szerető és tisztelő társaság a miénk.