Miskolcon Kisgergelyék 500-ért adják majd a fagyit az idén

Márciustól már áruljuk a fagy­laltot, nálunk is 500 forint egy gombóc – mondta a boon.hu-nak  Kisgergely Zsolt, a miskolci Kisgergely cukrászda tulajdonosa. – Kénytelenek voltunk emelni, mert minden emelkedett, ami az előállításához szükséges, az energia, az alapanyagárak, a bérköltségek. Az alapanyagok ára például a kétszeresére ugrott az elmúlt szezonhoz képest. Az utóbbi hetekben kicsit csökkent az áruk, de nem jelentősen. A cukrot hatósági áron vesszük, a tavalyinak szintén a duplájáért, és a tejtermékek is jelentősen drágultak. Az energia ára szintén az egekben. Nálunk sok áram fogy, hiszen a fagylaltot ki kell fagyasztani és folyamatosan hűteni. Tudjuk jól, hogy a cukrászszakmában az emberi munkaerő nagy részét nem lehet gépesíteni. Mivel a szakma szakemberhiánnyal küzd, megfelelő béreket kell adnunk, hogy magunknál tartsuk a megfelelő munkaerőt – fogalmazott Kisgergely Zsolt.

Van rá kereslet

Mint mondta, természetesen próbálják a költségeiket csökkenteni. Igénybe vették a Széchenyi Max kedvezményes vállalkozói hitel nyújtotta lehetőséget, és energetikai korszerűsítést végeztek a cukrászat épületén. Nyílászárókat és tetőt cseréltek, bővítették a napelemek számát, falat szigeteltek. – Azt tapasztaljuk egyébként, hogy van kereslet a fagy­laltra. Az emberek sajnos hozzászoktak az áremeléshez. Az előző szezonban 450 forintért adtunk egy gombócot.

boon.hu