A borsodi zsaru. Először Miskolcon elvégzett egy fotótanfolyamot

 Legalább olyan szívesen örökít meg rendőrségi pillanatokat, mint napfelkeltét vagy sziluetteket. Kedvenc helyszíne a Rakaca-tó.

A borsodi rendőr Miskolcon végzett 2002-ben, és 15 évvel ezelőtt lett bűnügyi helyszínelő, de a kiképzés ideje alatt valami más is történt.

– Az éjszakai fotós gyakorlaton kedvet kaptam a fényképezéshez, és ez azóta sem múlt el – kezdte történetét Spisák András a Zsaru Magazin megkeresésére. Először Miskolcon elvégzett egy fotótanfolyamot, majd a helyszínelőtanfolyam után már mindent tudni akart a fotózásról, nem volt megállás.

Spisák András erősáramúberendezés-szerelőként végzett Kazincbarcikán, és édesapja egészségének megromlását követően keresett munkalehetőséget a lakhelye közelében. Így lett a Szendrői Rendőrőrs polgári alkalmazottja. Eközben keltette fel az érdeklődését a hivatás, és a katonai szolgálat után jelentkezett a rendőriskolába, ahol kitűnő eredménnyel végzett.

– A fotózás zsebbe nyúlós szenvedély, és lemondásokkal is jár, de a jobb cucc iránti vágyakozás ösztönző ereje valahogy mindig arányban volt azzal, amit ki tudtam gazdálkodni. Türelmesen spóroltam, és kellemes izgatottságot éreztem, amikor már közel jártam ahhoz, hogy megvegyek egy igényesebb felszereltségű masinát.

– Eddig a Rakaca-tónál fotóztam a legtöbbször napfelkeltét és naplementét. Fáradtan, de izgatottan kelek fel hajnali 3-kor, hogy a természetes fényt és a lágy árnyékokat kihasználva azt a festői horizontot megörökítsem – mesélte, és elismerte, hogy napfelkelte miatt már korábbi időpontra is állította az ébresztőjét. – Fotós ismerősökkel szerveztünk hajnali utat Bükkszentlélekre, és annak a pitymallatnak szinte minden percére emlékszem, mert nagy kihívást jelentett a fókuszálás.

Hozzátartozóim elfogadták, hogy a fotózás a szenvedélyem, de nem akarom a dolgot túlexponálni – magyarázta mosolyogva, és azt is elismerte, kollégák javaslatára indult 2020-ban az ORFK fotópályázatán, ahol második helyezést ért el. – A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályáról szóltak, hogy adjak be képeket a pályázatra. Visszatekintve úgy vélem, erre a lökésre volt szükségem, mert rögtön beindult a fantáziám. Először a Damak és Hangács közötti mezőgazdasági úton készítettem svenkelt, azaz témakövető fotót egy szolgálati autóról. Többször is elhaladtak előttem, mert a záridőre nem volt könnyű ráhibázni, de végül sikerült olyan képet lőnöm, amelyet áthat az abroncsok forgásának dinamikája, a jármű ugyanakkor megfelelő élességgel látható.

A Damak és Edelény közötti úton készült fénykép (Fotó: Spisák András)

-A Damak és Edelény közötti műúton is megvalósult egy ötletem. Ott jól látható a záróvonal, ami majdnem pont olyan széles, mint a rendőrségi szalag. Egy baleseti helyszínelő kollegám „tekerte fel”. A parancsnokaim támogatják, hogy egyenruhás munkatársakat fényképezzek, mert ezek a fotók a hivatás népszerűsítésére is alkalmasak, és a kollégáknak sincs kifogásuk. Csak azt szokták kérni, hogy az arcuk ne legyen felismerhető, amit tiszteletben tartok, és egyben kihívásnak is tekintek. Ma már rendszeresen készítek ilyen képeket a főkapitányság internetes honlapjának Napi kék rovatába.

Helyszínelőként Spisák András már a dobogó legfelső fokán is állt, a 2016-os Országos Bűnügyi Technikai Versenyen ugyanis az első helyezett borsodi csapat tagja volt, de Tóth Boglárka főhadnaggyal a Bűnügyi Szemlebizottság-vezetői és Technikusi Versenyen is győzedelmeskedett. Már elfogást is fényképezett, méghozzá helyszínelés közben.

– Egy perkupai családi háznál dolgoztam egy betörést követően, amikor a tulajdonos gyanús mozgást észlelt a kert végében. Nyomozó és járőr kollégák odaszaladtak, és elfogtak egy férfit, de jómagam is utánuk siettem a szolgálati fényképezőgéppel, és az intézkedést megörökítettem. Az elkövetőt kapták el, aki azért tért vissza a helyszínre, hátha el tud még vinni onnan értéktárgyakat. Ha lehet ilyet mondani, ezért különösen hálás vagyok neki, hiszen az éles helyzet megörökítése minden fotós álma.

A törzszászlós szívesen fényképez éles helyzeteket is (Fotó: Spisák András)

FOTÓ: FRANCZ ILONA, SPISÁK ANDRÁS