Miskolcnak kell lennie Magyarország legélhetőbb városának! – mindig ezt mondom, és nem csak azért, mert jól hangzik, jó szlogen, nem csak „hivatalból”, hanem komolyan is gondolom. Mindig hozzáteszem: azért gondolom így, mert nekünk van hegyünk, vizünk, jó levegőnk, és legészakabbra vagyunk az összes nagyvárosunk közül, szóval egy távoli jövőben talán már Pécsett megsülnek majd, Debrecenben elfogy az ivóvíz… mikor mi még mindig a fák árnyékában ülve szürcsöljük a friss forrásvizet.

Azért hangoztatom ezt sokat, mert sajnos azt tapasztalom, hogy bár a miskolciak mind nagyon szeretik Miskolcot, de azért rettenetesen szeretünk keseregni is településünk állapota miatt… Hogy itt semmi sem jó, itt minden rosszabb, mint volt! Nyilván érthető ez az alapállás egy olyan városban, amely a rendszerváltás veszteseként lement 200 ezer feletti lakosságszámról 150 ezerre. És minden egyéb probléma, amit hiba lenne elhallgatni. A gondok kétségkívül léteznek. Nem is kell részletezni senkinek. Ám az elmúlt napokban két olyan élmény is ért a munkám során, amelyek, tőlem függetlenül, a fenti állításomat látszanak megalapozni.

Nálunk járt, miskolci városházi látogatáson Debrecen főépítésze. Hajdúsági kollégám ugyanúgy lokálpatrióta, mint én vagyok, csak ő a saját városában. Nem lehet azt mondani, hogy ne szeretné Debrecent, sőt. Ennek ellenére úgy fogalmazott a kollegiális beszélgetésünk során, hogy neki az az élménye, ez a város – a miénk –mennyire élhető! Mondja ezt egy debreceni, akit mi meg irigylünk, minthogy oda nagyságrendekkel több érkezik, Debrecen, úgy tűnik, szárnyal, gazdaságilag, kiemelkedően a vidéki nagyvárosok közül. És mégis, ő anélkül mondta így Miskolcról, hogy „élhető”, hogy én a szlogenemet említettem volna előtte.

Arra hivatkozott, látja, ez a város mennyire változatos, emiatt izgalmas, itt „minden” van az avasi hegytől a történelmi belvároson át… például hogy Miskolc egy középkori hangulatú város! És hogy Debrecennek sajnos nincs hasonló régi, barokk magja, mint a mi főutcánk. Miskolcon a sétálóutca szinte minden háza – bár az összkép eklektikus – barokk alapokon nyugszik.

Szóval azt mondta, ők ott „irigyek” a mi Miskolcunkra.

Mert változatos, domborzatilag is, építészetileg is, „szellős” terek vannak – Debrecenben, ugye, csak egy nagy tér –, és hogy itt nagyon sok zöld van; ott meg csak a Nagyerdő. Szintén elhangzott, hogy nálunk nagyon változatosak a turisztikai lehetőségek is. És hozzátette: míg náluk Debrecenben a gazdasági fejlesztésén van régóta a hangsúly, itt a miskolci politika inkább a város élhetőségére, a polgárok életének minőségére figyel. Nem csak most, hanem általában. Ő így látja. Itt mindig előbb fejlesztenek egy játszóparkot, mint egy ipari parkot.

A másik élményem pedig, hogy egy igen komoly befektetőcsoport képviselője érdeklődött és egyeztetett velem mint városi főépítésszel, és azt mondta, szintén anélkül, hogy az én szlogenemet hallhatta volna, hogy: azért érdeklődnek Miskolc iránt, mert látják, hogy ebben a globális változásban, ami zajlik, Miskolc egy élhető város lesz…

Ezt azért volt jó hallani, mert két külső szemlélő, különböző szakterületekről – nem pusztán udvariasságból! – gyakorlatilag azt mondta, amit én is gondolok, és amit szeretnék sugallni.

És mi a tanulság mindebből?

Az a feladatunk, nekem is mint főépítésznek, hogy a városunknak ezt az élhetőségét meg kell őriznünk. Nem szabad elrontani.

És ha az olvasó most azt kérdezi: de mit értünk ezen az „élhetőségen?”, akkor a válaszom:

azt értem, hogy egyrészt a problémákat természetesen meg kell oldani, a gazdasági prosperitás és hasonlók. És akinek a napi megélhetéssel van gondja, annak persze az a fő probléma. De ezen túlmenően maga a város adottságai, és még hozzátehetem, az, hogy 150 ezren élünk egy 250 ezresre tervezett településen, kényelmesem elférünk… Lehet példának mondani az avasi lakótelepet, amiről állítható, hogy ilyen vagy olyan rossz – de hány lakótelep van még az országban, ahol az egyik ablakon nézek ki, Tokajt látom, ha a másik ablakon, akkor a Bükköt? Szóval azt mondom, az élhetőség azt jelenti, hogy van egy nagyon jó adottságokkal rendelkező városunk, és nekünk városlakóknak ebben tudunk kellene élni… Be kell tudunk lakni. Meg kell töltenünk élettel.

Van egy olyan főutcánk, ami szerintem simán vetekszik bármelyik városunk bármelyik utcájával. Most már akár szolgáltatási színvonalában is. Persze, vannak üres üzlethelyiségek. De ma már harminc kávézó közül választhatok, hogy melyikben iszom meg a feketémet, milyen típusú kávét szeretnék inni. És akkor nem azon érdemes keseregni közben, hogy „nincs élet a főutcán” – hanem magamnak is be kell menni, és életet vinni oda. Élni kell. Megélni a miskolci létet. És akkor lesz élet a városban.

Szunyogh László miskolci főépítész