Aczél és Kádár finoman ábrázolt homoerotikus kapcsolata. A nap

Basszus! Az operafesztivál helyett mikor vetítitek minden vidéki moziban a BLOKÁD helyett?

„Aczél és Kádár finoman ábrázolt homoerotikus kapcsolata a legszebb filmtörténeti pillanat a Túl a barátságon jelenetei óta” – írja a New York Times a máris az évszázad filmjének tartott az Egy igazi hősről. A független napilap véleménye mellett kigyűjtöttem egy-két emlékezetes kritikát.

New York Times: „Aczél és Kádár költői eszközökkel ábrázolt homoerotikus kapcsolata a legszebb filmtörténeti pillanat a Túl a barátságon jelenetei óta”.
Index: „Samuel L. Jackson hihetetlen átéléssel játssza a titkolt vonzalma miatt őrlődő Kádár Jánost”.
Origo: „Hogy miért kellett ebből a két kommunista nyomorultból buzeránst is csinálni, arra csak Soros Györgyék tudnának válaszolni. Az Egy igazi hőst a kétségtelenül remek akciójelenetek és a Tamáska Máriát játszó Meg Ryan kivillanó csöcsei sem tudják megmenteni”.
Népszava: „Hogy milyen zűrzavar és fájdalom lehetett ennek az egész életében félreértett politikusnak a lelkében, arról árulkodnak azok a meghitt, költői pillanatok, amikor könnyeivel küszködve kavargatja a krumplilevest.”
Filmvilág: „Nem kell félnünk szeretnünk ezt a Kádár Jánost. Sokan bejártuk az ő útját, és mégis kevesen mertünk volna ilyen következetesen haladni ezen az ösvényen. Nem titkoljuk, ezt a filmet tényleg csak imádni lehet, annyira, hogy el is felejtettük túlírni és túlokoskodni ezt a kritikát.”
444: „Zseniális húzás és üzenet, hogy a film homofób, szélsőjobboldali karakterét, a Kádár és Aczélt Moszkvában feljelentő Biszku Bélát egy Orbán Viktorra hasonlító színésszel játszatták el.”
Tóta W. András [Facebook]: „Aczél és Kádár titkos tánca a Geszti által újrahangszerelt, elrappelt Internacionáléra 2023 legütősebb momentuma! Szarni kell rá, mit szólnak hozzá a nyomorult, szerencsétlen, gusztustalan, rohadék fideszesek.”
Bayer Zsolt [Facebook] : „Na menjetek ti a f…ba.””