Sharm el-Sheikh-re és Koppenhágába is járatot indít a Wizz Air

Az új, immár 15., ősztől Budapesten állomásozó repülőgép révén a hazai piacon is a pandémia előtti szint fölött kínál kapacitásokat a Wizz Air. Az új repülőgéppel két új úti cél, Koppenhága (október 1-jétől naponta) és Sarm el-Sheikh (október 30-tól, hétfőn és pénteken) lesz elérhető itthonról, miközben számos úti célba nő a járatok gyakorisága. Így összességében 71 útvonal érhető el Budapestről 30 országban, míg 7 útvonal 7 országban Debrecenből. Az igazgató emlékeztetett, hogy hamarosan közlekedik Budapestről a légitársaság új isztambuli járata. Kerry kérdésére válaszolva elmondta, hogy különösen Kelet-Európában és a Közel-Keleten látnak további jelentős növekedési potenciált. Példaként említette Szaúd-Arábiát, ahová csak tavaly szeptemberben indították az elő két járatukat, ma pedig már 12 járatot üzemeltetnek, a nyárra pedig 24-re nő ezek száma.

Váradi József vezérigazgató a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a Wizz Air koronavírus-járvány utáni növekedési üteme messze az iparági átlag fölött van.„Miután mi a Covid időszakát lehetőségként éltük meg, a teljesítményünk már az idén a 2019. évi fölött lesz 60-70%-kal, míg az iparág átlagosan csak jövőre éri el újra a 2019-es szintet” – mondta. Az intenzív növekedést azt teszi lehetővé, hogy abban az időben, amikor a legtöbb légitársaság eladott repülőgépet, a Wizz újakra adott le megrendelést. „Ma nem lehet repülőgéphez jutni a piacon, miközben nekünk több százas megrendelés-állományunk van” – hangsúlyozta Váradi.

A szakember kiemelte, hogy az idei évben megduplázták az irodai dolgozók létszámát és több tartalékot építettek be a vezénylésbe, illetve állandó készenléti szolgálatot vezettek be annak érdekében, hogy felkészültek legyenek az ellátási láncban idén is várható olyan nehézségekre, mint a létszámhiány és az esetleges munkabeszüntetések a légi irányítók, illetve a földi kiszolgálók körében​

A Wizz Air az alábbi útvonalakon növeli járatainak sűrűségét:

ÚTVONAL​ – JÁRATSŰRŰSÉG​

  • Budapest – Tenerife​ 2x → 4x​
  • Budapest – Alicante​ 3x → 4x​
  • Budapest – Madrid​ 5x → 7x​
  • Budapest – Barcelona​ 9x → 11x​
  • Budapest – Nápoly​ 3x → 5x​
  • Budapest – Bari​ 5x → 7x​
  • Budapest – Róma​ 9x → 11x​
  • Budapest – Berlin​ 7x → 9x​
  • Budapest – Bázel–Mulhouse–Freiburg​ 5x → 7x​
  • Budapest – Athén​ 4x → 5x​
  • Budapest – Dubaj​ 4x → 5x​
  • Budapest – Hurghada​ 1x → 2x​
  • Budapest – Dzsidda​ 2x → 3x​