Kutas László szobrász.  Tőle rendelték meg  a Miskolci lányok című három tonnás giccset
 
Bukta Imre és Kutas László egyszerre! Az szuper, hogy Imre Kossuth díjat kapott, de az meg szerintem botrány, hogy vele egy évben kitüntetik ezzel Kutas László szobrászt is. Annak idején, 2005-ben Miskolc város tőle rendelte meg – kisebb tiltakozások ellenére – a Miskolci lányok című három tonnás giccset a város egyik központi terére. Írtam is erről az Artmagazin az évi 6. számában. Ebből idézek:
„Fura dolog, mert ezeket a szobrocskákat a hetvenes években én magam hívtam giccsplasztikáknak, a kisplasztika elnevezés helyett. Engem ezek miatt sem fogadott el a szakma. Mert én ilyen édeskés, giccses, polgári undorító dolgokat csinálok. A szobrokat először a holland vevőimnek csináltam, aztán mostanában kezdek furcsa helyzetbe kerülni ezekkel a csajokkal, egyre több olyan emberrel találkozom, akik teljesen odavannak értük.” –nyilatkozta maga Kutas László Vargha Zsuzsának, A Szombat Délutáni Dámák című cikkében. (Várhely, 1997/3.)
Csodálkozunk, ha a kortárs művészetet csak kevéssé ismerő, de mégis vásárlók néha megzavarodnak a művészi minőséget illetően?