2022. A múlt köde. EGYETEMI KERESZTEZŐDÉS: RÉGI GONDOT KEZELNÉNEK

 

– Ahogyan az előválasztási kampányban számos alkalommal beszéltem róla: elengedhetetlenné vált az egyetemi elágazás bővítése és átalakítása – fogalmazott a probléma kapcsán Hegedűs Andrea önkormányzati képviselő, aki Szilágyi Szabolccsal és Varga Lászlóval, az egységes ellenzék közös országgyűlési képviselő-jelöltjeivel tartott sajtótájékoztatót szerda délután. – Aki reggelente, vagy az iskolaidő, a munkaidő végeztével erre jár, pontosan ismeri a helyzetet, a végeláthatatlan dugókat, a zöld jelzésen átcsúszó autókat és a hosszú, idegtépő várakozást.

Hegedűs Andrea szerint az még megbeszélés tárgyát képzi, hogy sávszélesítéssel, vagy egy körforgalom telepítésével lehetne hatékonyan kezelni a helyzetet, az viszont vitán felül áll, hogy lépni kell: a kereszteződés képtelen már kezelni az ott átfutó forgalmat.

Nem újkeletű

– A Miskolctapolcán élők és tágabb értelemben a városba dél felől közlekedők régi vágya a Futó utca kiszélesítése a megnövekedett forgalom miatt – ezt már Szilágyi Szabolcs mondta, aki szerint a feladat nem újkeletű, az utóbbi évtizedben mégsem született rá megoldás.

A terület egyébként pont a két országgyűlési választókerület határán fekszik, ez pedig közös tervezést igényel. Varga László arról beszélt, hogy a megnövekedett forgalom komoly kihívások elé állítja a várost.

– Az elmúlt hetekben többször is szóba került Diósgyőr megközelíthetőségének kérdése. Kihívás ez a Futó utcán közlekedőknek, az egyetemnek, a tapolcaiaknak, de Diósgyőr számára is, hiszen dél felől a városrész megközelítésének legfontosabb útvonala vezet erre. Ez a kereszteződés azonban brutálisan megfogja a forgalmat, és megfojtja a közlekedést nemcsak Miskolctapolca, hanem Diósgyőr felől és Diósgyőr felé is – fogalmazott az országgyűlési képviselő-jelölt, aki szintén ígéretet tett a projekt kapcsán.

A két országgyűlési képviselő-jelölt ígéretet tett, hogy megválasztásuk esetén – az új kormánnyal és Miskolc vezetésével közösen, konzultálva a város lakosságával és a környéken élőkkel – együtt oldják meg ezt a problémát.