Miskolc. Már, a Bollóalján is nehéz felszállni. Babakocsik, „banyakosarak” tömeg. A nap
Mi jár a fejedben, István?
Ez.
Perecesi tömegközlekedés.
Nem vagyok mérges, dühös, csak elkeseredett. Valami nem „kerek”. Eddigi választottjaink pozitív döntései, valahogy elkerülték e városrészt, bármilyen színű is legyen a városvezetés. Türelmes embernek tartom magam, de klaviatúrát kellett „ragadnom” hogy, felhívjam, azok figyelmét, kik ígérgetnek, mindent megtudnak magyarázni, és ha nem, akkor visszamutogatnak, vagy egymást kritizálják. Tisztelet a kivételnek.
Véleményem szerint, Perecesen több mint négyezren laknak. Talán a XXI. században nem ilyen tömegközlekedés való, egy „fejlődésben” lévő nagyvárosba.
Ma 9 óra 30 perc Pereces – Újgyőri főtér viszonylat, szóló busz. Már, a Bollóalján is nehéz felszállni. Babakocsik, „banyakosarak” tömeg. Klasszikust idézve: „A helyzet fokozódik” a következő megállóknál. A buszvezető kéri az utasokat, hogy húzódjanak beljebb. De, hogyan? Igaz, hogy a buszon utazók „tömörödését” elősegíti a rengeteg kátyú. Visszafele 10óra 10 perc szintén szólóbusz, tele. Bulgárföldön 20 várakozó, 3 babakocsi, sok”banyakosár”. Megint tömegnyomor. Talán egy forgalom számlálás sokat segítene. Tisztelettel kérem, hogy amennyiben véleményük van a tapasztalatom alapján leírt észrevételemmel kapcsolatban, kerüljék a pártpolitikát és a személyeskedést. Köszönöm.