CÖF. Besértődött a Fidesz miskolci fiók szervezete

Civil Összefogás Fórum (CÖF) is koszorúzott volna a központi városi ünnepségen, amelyet az 1848-as forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett Miskolc önkormányzata. Az ünnepségen meglepődve tapasztalták a jelenlevők, hogy Hegedűs Andrea a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője is beszédet mondott a Petőfi szobornál, holott a meghívóban ez nem szerepelt.

„A városi ünnepségeken nem szoktunk koszorúzni, hanem külön, de mivel azt láttuk a meghívóban, hogy Veres Pál polgármester mond csak beszédet, így úgy döntöttünk, hogy mi is részt veszünk és koszorúzunk is” – nyilatkozta a boon.hu-nak Lengyel Attila a CÖF Klub Miskolc vezetője. Hozzátette: meglepődtek a Hegedűs Andrea beszédén.

“Érzékelve azt, ahogy nem az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról beszélt a képviselő asszony, hanem pártpolitikai narratívát szónokolt, ott hagytuk a koszorúzást és külön emlékeztünk meg” – hangsúlyozta.

Arra is rámutatott: a Hegedűs Andrea által elmondottak, nem feleltek meg az ünnep méltóságának, ezért ezzel ők nem is tudtak azonosulni.