Skip to content

Négygyerekes családapa volt a tömegbaleset halálos áldozata

Négygyerekes családapa volt a tömegbaleset halálos áldozata

A 44 éves férfi együtt utazott feleségével és kétéves kislányával; a kislány kirepült az autóból, és eltört a lába.

Ahogy korábban megírtuk, eleinte úgy tűnt, nincs halálos áldozata annak a szombati, az M1-es autópályán történt tömegbalesetnek, amelyben öt kamion és 37 autó ütközött össze a sztráda 26-os kilométerszelvényénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon, később azonban a műszaki mentés során egy holttestet találtak az egyik kiégett jármű alatt.

Az RTL Híradója megtudta: az áldozat egy 44 éves, budapesti, négygyerekes családapa volt, aki együtt utazott az autóban kétéves kislányával és feleségével. Ők is megsérültek a balesetben; a kislány kirepült az autóból, és eltört a lába.

A Híradóban emellett egy újabb, közvetlenül a baleset után készült videót is közzétettek, amelyen látszik, ahogyan terjednek a lángok. Elhangzott az is: a Honvédkórházba öt embert szállítottak, egyiküket a traumatológián, egy másikukat pedig az intenzív osztályon ápolnak, három embert már hazaengedtek.



               

Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.



Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük