Ember, most jöttem ki Helsinkiből! Küldjél

2 Responses

  1. „A finn politikusoknak senki nem szabhatja meg, hogy mit mondjanak”

    A Fidesz delegációja pontosan azt kapta Helsinkiben, amire számítani lehetett. A NATO-csatlakozás ügyében teljes volt az összhang, a többiről meg vagy nem volt szó, vagy helyretették őket.

  2. A svédek és a finnek eddig csak azt hihették, gonosz autokraták vagyunk, most már pontosan tudják, hogy komplett idióták is. Az M1-fogyasztóknak gyártott magyar „külpolitika” legfrissebb vívmánya, hogy Hende Csaba delegációja komplex szórakoztatóipari terméket tett le az északi kormányok és újságírók elé, mi pedig legfeljebb csak annak örülhetünk, hogy végre külföldön is röhögnek rajtunk, csak ők nem kínjukban teszik.

    Finkelstein meghalt és Sacha Baron Cohen ad tanácsokat Orbán Viktornak.

    Más épeszű magyarázatot lehetetlen adni arra, hogy a retardált és gonosz fideszesektől az evil genius-ig terjedő grafikonról (nevezzük Kósa-Lázár-skálának) sikerült a görbe alatti területről választani egy elvetemültet, akit magunk sem tudjuk, pontosan milyen céllal, de kiküldtünk „vitát rendezni” Svédországba és Finnországba.

    Már a „vita” önmagában is egy szegénységi bizonyítvány. Május 18-án nyújtotta be NATO-csatlakozási kérelmét a két északi állam, októberre pedig 30-ból 28 tagállam különösebb erőfeszítések nélkül eljutott addig, hogy beleegyezzen abba, hogy két, fejlett, a nyugati demokratikus elvárásoknak a végletekig megfelelő, s még értelmezhető katonai történelemmel is bíró ország csatlakozzon.

Hozzászólás a(z) Magyar Borat menni Észak bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű

Népszerű